tóth gabi
12 hetes terhes volt, amikor az orvosok közölték vele: baj van. 27 hetesen beakarták indítani nála a szülést, de már nem volt rá szükség: a kicsik önmaguktól világra jöttek a fürdőszobában.
Az, hogy Archie és Jacob, egy brit ikerpár a szüleivel töltheti a karácsonyt , az maga a csoda. A testvérek ugyanis mindössze 28 hetesen jöttek a világra, anyjuk a fürdőszobában adott életet nekik. A kicsik komoly súlykülönbséggel születtek: Archie mindössze 50 dkg-mal, Archie pedig 96 dkg-mal. Mindössze 1%-ot adtak nekik a túlélésre.
Maga a születés körülményei sem voltak normálisak: Jacob egyszerűen "kipottyant" édesanyjából, míg ő a WC-n ült. Mollynak úgy kellett utánakapnia, hogy ne essen bele a tartályba. Archie pedig mindössze két perccel később, a fürdőszobaszőnyegen látta meg a napvilágot, viszont nem lélegzett. Életét mindössze annak köszönheti, hogy pánikba esett édesanyja a tenyerével elkezdte rajta az újraélesztést telefonos vészhívás segítségével.
Molly kitartásának és gyors reakciójának köszönhetően a fiúk most karácsonyi pulcsiban, boldog mosollyal az arcukon ülhetnek a fa alatt: Jacob már 8,5 kg, míg Archie 3,8 kg, viszont makkegészséges, 24 éves szüleik, Molly és James legnagyobb örömére.
Ez a karácsony a közös emlékek gyártásáról szól. Mindketten igazi csodák.
- meséli a büszke anyuka, aki mindvégig tudta, hogy Archie kisebb lesz, mint az ikertestvére, miután a 12. heti ultrahangos vizsgálaton megállapították azt, hogy az egyik magzat 25%-kal kisebb volt, mint a testvére. Az orvosok azt mondták, hogy méretbeli különbség oka egy genetikai probléma.
A szülőket sokkolta a hír, de ennek ellenére nagyon várták őket. Izgatottak voltak, mivel nem számítottak arra, hogy ikreik lesznek. Tudták, hogy nehéz időszak elé néznek, de minden egyes további vizsgálaton megnyugtatták őket, hogy minden rendben, két szívhang van, nyugodjanak meg.
A 27. heti ultrahang már azt mutatta, hogy Archie 50%-kal kisebb, mint Jacob. Ekkor azt mondták Mollynak, a következő vizsgálatra hozza a szülőtáskáját, és kórházi cuccait is, ugyanis muszáj lesz beindítaniuk szülést, ha meg akarják menteni mindkét magzatot. Molly természetesen beleegyezett, azonban már nem kellett bemenni. Pár nappal később otthonában ugyanis erős hasi görcsei támadtak.
Ezt követően születtek meg otthonukban az ikrek. Mindezt anélkül, hogy Molly tudta volna, hogy természetes úton megindult volna nála a szülés. Mivel korábban ápolónőként dolgozott, nagyjából sejtette, mit kell tennie. Épp ezért volt képben azzal is, ha nem kezdi el a szívmasszázst Archie-nál rögtön, akkor a kicsi nem éli túl a szülést.
Molly végül sikeresen újraélesztette a kicsit. Az újszülötteket Mollyval együtt rögtön kórházba szállították. Az ikrek 9 hétig kellett bent maradjanak, ahol szépen lassan erőre kaptak annyira, hogy hazavigyék őket, legalábbis Jacobot. Archie további 7 hétig bent kellett maradjon. Szülei ennek ellenére rendkívül hálásak a kórházi dolgozóknak, és annak, hogy mindkét fiuk velük lehet karácsonykor. Számukra ez az igazi csoda, és ajándék - írja a Mirror.