5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Hajnalban csúnyán lebetegedtek az 5 éves ikrek, pár órával később már nem éltek

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2023. 12. 20. 12:30
Frissítve2023. 12. 20. 12:42

Az édesanya kórházba került, miután belebetegedett ikrei elvesztésébe.

Egy édesanya szíve megszakadt, olyan fájdalmas tragédiát kellett átélnie. Bronxi otthonában habzó szájjal és légzésével leállva talált rá mindössze 5 éves ikreire az ágyukban. Azonnal riasztotta a mentősöket, akiknek elmondta, hajnalban a kicsik hánytak. 

Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

Az anyuka egyébként a hajnali óráktól kezdve ápolta gyermekeit, de elszaladt lezuhanyozni, akkor történt meg a váratlan tragédia. A gyerekek apja - aki akkor éppen dolgozott - hazasietett, miután megtudta, mi történt.

„Nem vagyok jól. Elvesztettem a két gyerekemet. Nincs ez így jól. Soha nem hagyta őket egyedül sétálni. Mindig fogta a kezüket” – nyilatkozta az ikrek apukája a New York Timesnak. 

„Minden jelentés arról szólt, hogy az anya jól gondoskodott a gyerekekről. Aktívan részt vett az orvosi ellátásukban, aktívan részt vett az iskoláztatásukban. A szomszédok azt mondják, hogy elragadó volt, és egy csendes, szerető család voltak. Jelenleg, amíg a halottkém (orvosszakértő) nem mond valami mást, ez csak orvosi tragédiának tűnik” - közölte a szívszaggató eset kapcsán a rendőrség szóvivője. 

Az ikrek édesanyját annyira megviselte gyermekei halála, hogy hétfőn megfigyelésre kórházba kellett szállítani. 


 

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.