
A Swatch-csoport elnöke szerint a Nyugat letett a háború diplomáciai rendezéséről
Az egyik legismertebb svájci nagyvállalkozó "arrogánsnak és képmutatónak" nevezte a Nyugatot.
Nicolas Hayek, a világ legnagyobb óragyártó vállalatának, a Swatch-csoportnak az elnök-vezérigazgatója élesen kritizálta az Egyesült Államok és az Európai Unió hozzáállását az ukrajnai konfliktushoz. A milliárdos svájci üzletember a Blick hírportálnak nyilatkozva azt mondta, hogy "a Nyugat képmutató, kettős mércét alkalmaz, és zsigerileg megveti az orosz-ukrán háború diplomáciai úton történő lezárására tett kísérleteket".

"Nagyon úgy fest, hogy az egész világ csak ideológiai irányvonalak mentén cselekszik. Vegyük például az ukrajnai háborút. Mindannyian azt akarjuk, hogy ez a konfliktus véget érjen. Emberek halnak meg nap mint nap, függetlenül attól, hogy melyik oldalról beszélünk. Korábban a döntéshozók diplomáciai úton próbáltak megoldást találni erre a problémára, de ma már ezt nem lehet megtenni, különben a szabadság és a demokrácia elárulásával vádolnak meg"
- fogalmazott az egyik legismertebb svájci nagyvállalkozó. Hayek hozzátette, hogy a globális haladáshoz nemzeti szintű pragmatikus megoldások kellenek, de a nyugati országokban jelenleg kevés az olyan politikus, aki képes a gyakorlati döntéshozatalra. Rossz példaként említette Annalena Baerbock német külügyminisztert, aki nemrég lediktátorozta Hszi Csin-ping kínai elnököt. "Bárki azt gondolja, hogy az ilyen megnyilatkozások bárkinek segítenek?" - tette fel a költői kérdést Hayek.
Arra a kérdésre, hogy a Nyugatot arrogánsnak tartja-e, a vállalkozó azt válaszolta, hogy nemcsak arrogánsnak, hanem képmutatónak is, ami szerinte az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókból látszik leginkább.
„Az Unió kikényszerítette a szankciókat Oroszország ellen, de továbbra is üzletelnek vele a színfalak mögött. Az amerikaiak viszont profitálnak, mert már ők is szállíthatnak gázt Európába. A Közel-Kelet pedig hirtelen közkedvelt energiaszolgáltatóvá vált”
– mondta Hayek, aki leszögezte hogy a szankciók egészen addig üres szavak, amíg mindenki végre nem hajtja azokat, jelenleg viszont lényegében senki sem hajtja végre.
A Swatch csoport feje azzal zárta az interjút, hogy szerinte a semlegességéről ismert Svájc “nem tud többé semmilyen pozitív szerepet játszani” az orosz-ukrán konfliktus megoldásában, mert a svájci kormány nem a diplomáciára helyezi a hangsúlyt.







