RETRO RÁDIÓ

Rettegésben Nyugat-Európa: bármikor és bárhol lecsaphatnak a terroristák

WM
Szerző
WM
Létrehozva2023. 10. 19. 14:15

Az elmúlt napokban rengeteg terrorfenyegetés érkezett a nyugat-európai hatóságokhoz. Az iszlamista merényletektől való rettegés átszővi a nyugati országok polgárainak mindennapjait.

Szinte teljesen megbénult az élet több nyugat-európai nagyvárosban amióta a Hamász legutóbb megtámadta Izraelt. A köztereken palesztinpárti, Izrael ellenes tűntetéseket szerveznek a muszlim migránsok. Berlinben már rendőrökre is rátámadtak, valamint autókat gyújtottak fel. A migránsok közölték: ha kell, akkor Gázai övezetet csinálnak a német fővárosból.  

Middle East Conflict - Pro-Palestinian Rally in Berlin
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / AFP

Belgiumban és Franciaországban pedig már konkrét terrortámadások is történtek. A merényletek mellett pedig szinte minden naposak a fenyegetőzések: 

Legalább tizennégy francia repteret ürítettek ki bombariadó miatt szerdán Franciaországban. A francia belügyminisztérium a Le Parisien című francia napilapnak elmondta, hogy több repülőtérre érkezett fenyegetés e-mailben, ezért volt szükség azok kiürítésére és átvizsgálására.

A polgári légiközlekedési hatóság közölte továbbá, hogy telefonon is kaptak terrortámadásra utaló fenyegetést, valamint egyes esetekben gyanús csomagokat is felfedeztek.

A repterek mellett a versailles-i kastélyt is kiürítették biztonsági okokból, a területet már többször érte bombafenyegetés az elmúlt napokban. Szombaton pedig 15 ezer látogatónak kellett elhagynia a párizsi Louvre-t, miután a múzeum munkatársai írásos fenyegetést kaptak ismeretlenektől. 

Svájc fővárosában a Szövetségi Palota körüli területet zárták le a hatóságok több órára, mert két gyanús tárgyat is találtak a közelben. Később kiderült, hogy teljesen ártalmatlan dolgokról van szó. 

A müncheni vasútállomást szerdán lepték el a rendőrök, miután egymás után több bejelentést is kaptak, hogy egy fegyveres férfi sétálgat az utasok között. Az egyenruhások pillanatokon belül megérkeztek az állomásra, ahol elég hamar meg is találták a veszélyesnek gondolt személyt. Kiderült, hogy egy 16 éves fiúról van szó, aki jóllátható helyen viselt egy játékfegyvert. A hatóságok nem közölték a tinédzser származását és indítékát sem.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.