tóth gabi
Aztán hamis csekkekkel fizetett nekik...
Újabb elképesztő részletek derültek ki Joe Biden amerikai elnök többszörösen eljárás alatt álló fiának botrányos életéről. A Daily Mail brit bulvárlap hétfőn megjelent exkluzív cikke szerint Hunter Biden egy emberkereskedő hálózattól bérelt fel prostituáltakat, akiknek aztán "egészségügyi szolgáltatások" után kiállítandó hamis céges csekkekkel fizetett, hogy az örömlányok szolgáltatását később leírhassa az adójából.
A Daily Mail beszámolója szerint Hunter Biden és az emberkereskedők kapcsolatára az elnök fia elleni pénzügyi nyomozás során derült fény. Ezt a vizsgálatot az amerikai adóhatóság (IRS) indította el, miután kiderült, hogy a Biden család tagjai külföldi forrásokból, 20 cégen keresztül 10 millió dollárt kaptak korrupciógyanús körülmények között.
A banki nyilvántartások átvizsgálása során a nyomozók arra lettek figyelmesek, hogy a jogi tanácsadással foglalkozó cégén keresztül Hunter gyanúsan sok egészségügyi csekket állított ki egy feltételezett „kelet-európai prostitúciós hálózatnak”. Az elnök fia ezzel feltehetően a prostizás tényét akarta elrejteni, valamint lehetősége teremtett magának arra, hogy az örömlányok szolgáltatását céges költségként számolja el.
Az amerikai Pénzügyminisztérium feljegyzéseiből kiderült, hogy Hunter Biden az "UberGFE" nevű "exkluzív modellügynökség" által futtatott kelet-európai prostituáltak, azon belül is elsősorban, román, ukrán és orosz lányok szolgáltatásait vette igénybe. Az elnök fia 2018 novembere és 2019 márciusa között összesen 11 alkalommal állított ki hamis csekket - összesen több mint 30 ezer dollár értékben - az oldal mögött álló emberkereskedő hálózatnak.
Érdekességképp fontos elmondni, hogy Hunter egy alkalommal utalással próbált fizetni az örömlányokért, de a bankja, a Wells Fargo nem engedélyezte a tranzakciót, majd letiltotta a számláját, mivel a kedvezményezett egy oroszországi (.ru) e-mail címet használt.
Az UberGFE egyébként az Egyesült Államok számos nagyvárosában, valamint Londonban, Párizsban és Dubajban működtet helyi fiókszervezeteket, melyek kelet-európai prostituáltakra specializálódtak. A Washington Examiner hírportál egy korábbi beszámolója szerint az oldal egy régebbi verziójában moszkvai, szentpétervári és kijevi címek is szerepeltek. A honlapot állítólag kijevi fejlesztők hozták létre.
Hunter Biden botrányos életének újabb részletei azután láttak napvilágot, hogy múlt hét csütörtökön megtörtént az édesapja elmozdítására vonatkozó alkotmányos vádeljárás (impeachment) megindítását megelőző vizsgálat első meghallgatása. A republikánusok vádja szerint Joe Biden - Barack Obama alelnökeként (2009–2017) - a családja külföldi üzleti céljainak kedvező kapcsolatokat épített ki, s ezek között külföldi oligarchák is voltak, akik dollármilliókat küldtek Biden családjának.
- fogalmazott James Comer, az amerikai képviselőház felügyeleti bizottságának republikánus elnöke, aki szerint Biden visszaélt közhivatalával családja pénzügyi előnye érdekében.
Jamie Raskin, a bizottság vezető demokrata párti tagja azzal vágott vissza, hogy a republikánusoknak nincs semmiféle bizonyítékuk arra, hogy az elnök szabálytalanságot követett el. Azt vetette az ellenzék szemére, hogy mindössze Donald Trump volt republikánus párti elnök unszolására törekednek az elnök elmozdítására vonatkozó alkotmányos vádeljárásra.
Kevin McCarthy, a republikánus többségű képviselőház elnöke szeptember 12-én kezdeményezte az elnök hivatali eltávolítására irányuló eljáráshoz, impeachmenthez vezető előzetes vizsgálatot arra hivatkozva, hogy az eddigi vizsgálódások megalapozzák a hivatali visszaélés gyanúját. A republikánusok szerint az elnök belebonyolódott a fia, Hunter Biden vitatott külföldi üzleteibe, és az ezekről való tudomásáról félrevezette a nyilvánosságot.