RETRO RÁDIÓ

"Túléltem!" – arcoskodik a Titan áldozatának fia, miközben tesz rá, hogy apja teste előkerült-e a roncsok közül

K. D. R.
Szerző
K. D. R.
Létrehozva2023. 10. 13. 19:00

Felszínre hozták a Titan még tengerfenéken fekvő roncsait, valamint az öt áldozat maradványait is. A Titanon elhunyt brit milliárdos magyar származású mostohafiát, Brian Szaszt azonban úgy tűnik, nem érdekli, hogy apja maradványait megtalálták-e.

Az amerikai parti őrség felszínre hozta a tragikus sorsú Titan mélytengeri búvárhajó még tenger fenekén fekvő roncsait, valamint az öt áldozat maradványait is sikerült kiemelni. Az emberi maradványokat nagy körültekintéssel emelték ki a búvárhajó belsejéből, majd orvosszakértők szállították el. A Titan fedélzetén utazott Hamis Harding, brit milliárdos felfedező is, akinek mostohafiát, a magyar származású Brian Szaszt már a tragédia idején sem érdekelte különösebben mi történt apjával. Most úgy tűnik, továbbra sem izgatja a milliomoscsemetét, hogy a kiemelt emberi maradványok között van-e nevelőapja és el tudja-e majd temetni. Ehelyett a saját magát sajnáltatja, mint a San Diego-i hurrikán túlélőjét. 

A Titan június 18-án, merülés közben roppant össze a mélységben  Fotó: OCEAN GATE / HANDOUT

Brian Szaszt nem izgatja, hogy apja maradványait megtalálták-e 

A magyar származású fiatal hangmérnök a nevelőapja eltűnésekor azzal hívta fel magára a világ figyelmét, hogy meghökkentő dolgokat posztolt közösségi oldalaira, miközben az egész világ eltűnt mostohaapjáért aggódott. Bár először kérte az embereket, hogy imádkozzanak nevelőapjáért, a következő írása már arról tanúskodott, hogy a milliókat örökölt aranyifjú vidáman múlatja az időt a Blink-182 koncertjén, majd utána még egy OnlyFans modellel is nyilvánosan flörtölgetett. 

Most tovább borzolja a kedélyeket Brian Szasz: miközben épp a tenger mélyéről emelik ki a Titanon elhunyt emberek maradványait, köztük talán nevelőapját is, ő magáról töltött fel egy videót, ahogy épp a San Diego-i hurrikánt próbálja túlélni. Bár a videón csak épp, hogy esik az eső, számára mégis fontosabbnak bizonyult magát túlélőként bemutatni, mint azon gondolkodni, hogyan tudja majd eltemetni apja maradványait a szörnyű tragédia után.  

Imádkozzatok értem, maradjatok velem. Túlélők vagyunk

– mondja első videójában, amiben egy esőcseppes széldzsekiben üzen követőinek. A következőben már teljes szélcsendben, mosolyogva, büszkén mondja: „Erősek vagyunk, bátrak, sőt, hősök" – miközben nagybetűkkel virít a felirat a videón: „Túléltem". 

A Titan tragédiája az egész világot megrázta  Fotó: HANDOUT

A Titan tragédiája

A Ripost is többször írt a Titan minitengeralattjáró egész világot megrázó katasztrófájáról. Ismeretes, a kétes épségű és szerkezetű merülőkapszula négy utassal és egy pilótával a fedélzetén indult el az Atlanti-óceán mélyére, egyenesen a Titanic roncsaihoz. A kapszula június 18-án merült le, nem sokkal később pedig a felszínen el is vesztették a hajóval a kapcsolatot. Bár napokig reménykedtek benne, hogy előbukkan, június 22-én minden remény odaveszett: ekkor fogyott el hivatalosan is a mélyben lebegők oxigénje, így bejelentették a fedélzeten utazók halálhírét.

A Titan mélytengeri búvárhajó, egy magán tengerkutató vállalkozás tulajdonában volt, és minden valószínűség szerint június 18-án merülés közben roppant össze több ezer méter mélységben, öt emberrel a fedélzetén. A búvárhajót napokig keresték, abban a reményben, hogy utasait épségben kimenthetik. A katasztrófában mind az öt ember meghalt, köztük a brit milliárdos kalandor, Hamis Harding is. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.