tóth gabi
Boldogan készült az esküvőjére a fiatal menyasszony, amikor borzalmas diagnózist kapott. A nő, aki addig teljesen egészségesnek hitte magát, azóta is a gyógyulásáért küzd.
Hannah Langman élete nem is lehetett volna boldogabb: megtalálta a lelki társát, Simont, akivel már az esküvőjüket tervezték, és minél hamarabb szerettek volna gyereket is vállalni. Alig pár hónappal az esküvőjük előtt, egy rutin vizsgálatot követően Hannah kétségbeejtő hírt kapott, ami után az élete lett a tét.
A fiatal nő termékenységi vizsgálat miatt kereste fel az orvosát, és nem gyanakodott semmi komoly betegségre: utóbb elárulta, hogy bár észlelte, amint a nyakán megduzzadtak a nyirokcsomók, és sokszor volt kimerült akkoriban, meg sem fordult a fejében, hogy ennek bármi nagyobb jelentősége lenne.
Az orvosok végül 2022 márciusában, miután több vérvizsgálatot is elvégeztek rajta, közölték Hannah-val, hogy a leukémia egy rendkívül agresszív fajtájában szenved, aminek a halálozási aránya borzasztóan magas.
A diagnózis hatalmas sokként érte a menyasszonyt és a családját is, akik azóta is minden erejükkel a gyógyulásra összpontosítanak: Hannah hét hónapon át egy intenzív, öt fordulóból álló kemoterápiás kezelésen vett részt, mialatt több egészségügyi problémával is meg kellett küzdenie. Mindezek ellenére azonban lélekben erős maradt, mi több, még szerencsésnek is vallja magát: a családja és a vőlegénye szível-lélekkel mellette áll. Szerettei még azt is vállalták, hogy hozzá hasonlóan leborotválják a hajukat, ezzel nyújtva neki érzelmi támaszt. Ráadásul, amikor csontvelőátültetésre volt szüksége, sikerült egy számára megfelelő, önkéntes donort találni.
El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok. Az a donor az életemet mentette meg, és kaptam tőle egy új lehetőséget az életben maradásra
– mondta el Hannah, a Daily Mail beszámolója szerint. A sikeres transzplantációt követően azonban még hosszú út vár rá a végső gyógyulásig: a testében továbbra is maradhattak kis százalékban rákos sejtek, emiatt pedig egyelőre további vizsgálatokon kell részt vennie. Ennek ellenére Hannah bízik a legjobbakban.
Nem tudom, mit hoz a jövő, de még itt vagyok
– tette hozzá a fiatal nő, aki végül idén májusban összeházasodhatott a szerelmével.