tóth gabi
Egészen zavarba jöttek a repülőgép utasai.
Egy nyaralásról hazarepülő srác azt mondta, hogy Szűz Mária kétszer is megjelent neki a Ryanair járatán, mert egy férfi egy 180 centis szobrot csempészett a gépre. A 27 éves belfasti férfi, aki inkább névtelen maradna, két hetet volt Horvátországban a barátnőjével, és augusztus 2-án Dubrovnikból repült vissza Dublinba.
Mivel a gép majdnem három órát késett, így a személyzet igyekezett minél hamarabb beszállítani az utasokat, mert nem akartak kártérítést fizetni (ha érkezésben 3 órát késik a repülő, az utasok kártérítést kérhetnek). Mindössze 10 perc volt a kritikus időpontig, mire mindenki felszállt - Szűz Mária is.
"Soha nem láttam még ilyen gyorsan felszállni repülőt" - mondta a férfi a Daily Starnak. "Észrevettem azt a fickót is, aki a sorban állt egy 180 centis Szűz Mária szoborral, és valahogy egyszerűen felsétált vele a gépre, és senki nem szólt semmit."
A férfi azt mondta, az idősebb úr, aki az ötvenes évei közepén járhatott, egy sor közepén ült, és letette szent ereklyéjét az áhított ablak melletti ülésre.
"Még csak jegyet sem vett neki, csak lepakolta oda és remélte a legjobbakat. Végül egy stewardess vette észre és szólt neki, hogy azt oda nem rakhatja. Mellettünk egy székre kényszerült egy apa a kisfiával, merthogy Szűz Mária elfoglalta az apa helyét. Még oda is jöttek szólni neki, hogy az apa menjen vissza a helyére, mire azt mondta: »mennék én, de Szűz Mária ott ül.«" - mesélte a férfi.
Végül a szobrot leszedték a gépről és a raktérbe tették.
"Nekem bezzeg 46 eurót kellett fizetnem, mert a táskám nem felelt meg a méretszabályozásnak, ez a pasi meg egy majdnem két méteres szoborral flangált a repülőn."
Mint kiderült, az idősebb férfinál egyébként két Mária-szobor is volt.