RETRO RÁDIÓ

A világ legjobb titkosszolgálata nem tudta kideríteni, ki vitt kokaint a Fehér Házba

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2023. 07. 16. 15:32

Több republikánus politikus is úgy véli, hogy a szövetségi ügynökség pontosan tisztában vele, kihez tartozott a kábítószer, de ez annyira kínos, hogy inkább eltussolták az ügyet.

Az amerikai titkosszolgálat (Secret Service) lezárta a 11 napig tartó nyomozását a Fehér Ház könyvtárában talált kokain ügyében. A szövetségi ügynökség zárójelentése szerint "bizonyíték hiányában nem tudták megállapítani, kitől származott a kábítószer", ezért az eljárás befejezése mellett döntöttek - írja a CBS News amerikai hírportál.

A világ legjobb titkosszolgálata nem tudta kideríteni, ki vitt kokaint a Fehér Házba

Ahogy arról a hazai és nemzetközi sajtó is széles körben beszámolt, július 2-án, a Fehér Ház nyugati szárnyának bejárata közelében, az amerikai elnök biztonságáért felelős Secret Service egyik ügynöke egy kokaint tartalmazó tasakot talált. A felfedezés után egy rövid időre kiürítették a Fehér Házat és környékét, majd a washingtoni tűzoltóság és a készenléti szolgálat munkatársait a helyszínre vezényelték.

A botrány kirobbanása után egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg arról, pontosan hol és mekkora mennyiségtan fedeztek fel kokaint. A helyi sajtó először arról számolt be, hogy egy 10 centes érme nagyságával megegyező kokaindarabot találtak a Fehér Ház könyvtárszobájának egyik asztalán. Nem sokkal később viszont a lapok már arról adott hírt, hogy a kokaint az Ovális Irodának is otthont adó nyugati szárnyban találták meg egy olyan polcon, ahová a látogatók rakják le a személyes tárgyaikat a körbejárás idejére. A nyugati szárnyról röviden azt érdemes tudni, hogy ott található a kabinetszoba, a sajtórészleg, valamint a személyzet és a tanácsadók irodái és munkaterületei is.

"A Biden-féle Fehér Ház" - a karikaturistákat is megihlette a kokainbotrány

A világ legjobbjának tartott amerikai titkosszolgálat 500 fős listát készített azokról, akik bemehettek a kérdéses időszakban a területre, ahol felfedezték a kokaint. Azonban a zacskón nem találtak ujjlenyomatokat, és a fellelt DNS-minta sem bizonyult elégnek ahhoz, hogy elvégezzék az azonosítást. Emellett a biztonsági felvételeket átnézve se tűnt fel számukra semmi gyanús.

Jobboldali véleményvezérek az eset kapcsán többször is arra hívták fel a figyelmet, hogy Joe Biden amerikai elnök kokainfüggő fia, Hunter Biden nem sokkal azelőtt bizonyíthatóan a Fehér Házban járt, hogy a kábítószert felfedezték az épületben.

Az elnöki hivatal azt hangsúlyozta, hogy az incidens idején Joe Biden és családja nem tartózkodott az épületben, miközben a republikánusok egy része arról a meggyőződéséről beszélt, hogy az adminisztrációnak nem érdeke, hogy megtalálja a személyt, aki a kábítószert bevitte a Fehér Házba.

Kevin McCarthy, a képviselőház republikánus elnöke nevetségesnek nevezte a titkosszolgálat vizsgálatát. "Ne mondjátok már, hogy a hét minden napján, a nap 24 órájában őrzött Fehér Házban nem tudják kideríteni, ki vitt oda kokaint" - fogalmazott a Fox News hírtelevíziónak a politikus.

Marjorie Taylor Greene republikánus képviselő, a kongresszus felügyeleti bizottságának tagja azt javasolta, hogy titkosszolgálat végezzek drogteszten azon 500 főn, akit potenciális gyanúsítottként azonosítottak. Ezt a javaslatot a hatóság indoklás nélkül elutasította.

Donald Trump korábbi amerikai elnök a közösségi oldalán azt írta, hogy a titkosszolgálat pontosan tisztában azzal, kihez tartozott a kábítószer, de ez annyira kínos, hogy inkább eltussolták az ügyet.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.