tóth gabi
Zelenszkij nyomására távozik a tárcavezető.
Pénteken bejelentette lemondását Olekszandr Tkacsenko ukrán kulturális minisztere, miután Volodimir Zelenszkij bírálta a közpénzek kulturális célokra történő felhasználását a háborús időkben. A Deutsche Welle beszámolója szerint az ukrán elnök csütörtökön azt mondta, hogy "az állami forrásokat a védelemre kell fordítani, és a térkövek, a városdíszek és a szökőkutak várhatnak a győzelemig."
– fogalmazott a közösségi oldalán Olekszandr Tkacsenko, aki azt is kijelentette: "a kultúra a háború alatt azért fontos, mert nem csak a területekért, hanem az emberekért is folyik a háború". A tárcavezető ugyanakkor nem bocsátkozott részletekbe a távozásának pontos okairól.
Zelenszkij csütörtökön azt mondta, hogy „a múzeumok, kulturális központok, szimbólumok és a tévésorozatok fontosak, de nem háború idején", ezért felkérte Denys Shmyhal miniszterelnököt, hogy fontolja meg Tkacsenko leváltását.
Csütörtökön az Ukrajinszka Pravda arról számolt be, hogy a kulturális minisztérium 448 millió hrivnya (mintegy 4,13 milliárd forint) odaítéléséről döntött televíziós sorozatok gyártására. A Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) szerint a távozó kulturális miniszter azt is megvédte, hogy 500 millió hrivnyát (4,6 milliárd forintot) biztosítsanak a holodomor nemzeti múzeumának befejezésére. A holodomor, a szovjet hatóságok által az 1930-as évek elején mesterségesen előidézett ukrajnai éhínség következtében több millió ember halt meg.
Négy éve 2018-ban felavatták az 1932-1933-as ukrajnai éhínség, a holodomor ártatlan áldozatainak emlékművét, Bohdan Korzs és Mihajlo Korotko ungvári művészek alkotását a szegedi Dóm téren.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára akkori köszöntőjében hangsúlyozta, Ukrajna több megpróbáltatáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben.
Az első világháború csatái Ukrajnát dúlták a keleti fronton, következett az orosz polgárháború több millió ukrán áldozattal, majd a sok millió ártatlan gyermek és civil halálát okozó sztálini terror az 1930-as, ’40-es években. A második világháború újra végig pusztította az országot, ezt követte a Nyugat-Ukrajnában egészen az ’50-es évek végéig tartó ellenállás.
Kiéheztetés általi megtöretés
A történelmi megpróbáltatások sorából kiemelkedik a holodomor, a szovjet hatalom kísérlete, amely a kiéheztetés által próbálta megtörni az ukrán népet – mondta az államtitkár. Nem véletlen, hogy a sztálini terror az ukránokat nézte ki első számú ellenségéül, hiszen az ukrán büszke és szabadságszerető nép, ami veszélyt jelentett a Szovjetunióra.
Az emberi gonoszság újabb termékei újra és újra megjelennek a történelemben
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök felidézte, a szegedi Dóm körüli füves terület a Keresztény Szolidaritás Parkjává vált az elmúlt években. Az elsőként felállított szobor az 1956-os forradalom áldozataira emlékezik, a következők a lengyelek kettős katinyi tragédiájára, az örmény genocídiumra, a szegedi zsidó közösség holokauszt során elhunyt tagjaira, a tavaly felállított alkotás pedig a gulágon elhunytakra. Azt mondjuk, azért fontos emlékezni, hogy még egyszer ilyen ne történhessen, de az emberi gonoszság újabb termékei újra és újra megjelennek a történelemben. A hívő ember szerint a garancia az lenne, ha mindannyian megtérnénk, Krisztushoz és tanításaihoz fordulnánk.
A nem hívők számára ezt az igazi emberi értékekhez – a szabadsághoz, az emberi méltósághoz, a szolidaritáshoz – való visszatérés jelenti – mondta a püspök.
Csak becsülni lehet az áldozatok számát
A holodomor elnevezést az ukránok által lakott területeket sújtó éhínségre használják. A holodomor az ukrán történelem egyik legnagyobb katasztrófája, a halálos áldozatok számát csak becsülni lehet: ez 3-7,5 millió között lehet.
Az 1930-as évekre az ukrán nemzeti kultúra és öntudat megerősödését látva a szovjetek attól tartottak, hogy ez a megerősödött nemzeti kötelék erősebb a kommunista ideológiánál. Ennek következtében oroszosítási „munkába” kezdtek.
A Kárpátaljai Akadémiai Népi kórusa az 1932-1933. évi ukrajnai éhínség áldozatai emlékművének avatásán Szegeden 2018. november 16-án. MTI/Rosta Tibor
Sztálin elrendelte az ukrán parasztok terményeinek beszolgáltatását és kötelezte őket a termelőszövetkezetekbe való belépésre. Az parasztok ellenállását látva egyre nagyobb nyomást gyakoroltak rájuk. A megfélemlítések következményeképpen a mezőgazdasági termelés visszaesése volt érezhető, hiszen a gazdáknak már nem az volt az érdekük, hogy minél többet termeljenek.
1932 nyarán olyan törvényt hoztak, amely kimondta, hogy bármely köztulajdon – így a termény – ellopása halállal büntethető.
Az emberek ereje fogyott, nem tudták földjeiket megfelelően művelni, aminek következtében a termés elmaradt a kormányzati várakozástól. A szovjet vezetés ezért a kulákokat tartotta felelősnek. Az ukrán falvakat fegyveresek lepték el, akik kifosztották a családokat, a birtokokat. Az ellenállók börtönbe kerültek vagy kivégezték őket.
Csupán néhány hónap kellett ahhoz, hogy éhínség sújtsa a területet, az utcákon csontsoványra fogyott holttestek hevertek. A borzalmas eseményekre sokáig nem derült fény, miután annak érdekében, hogy megelőzzék az éhínségről szóló hírek terjedését, megtiltották a be- és a kiutazást Ukrajnából és Don környéki területekről.
Hivatalosan az 50. évfordulón, 1982-ben ismerték el Moszkvában a nagy ukrán éhínség tényét, melyet az 1932-33-ban bekövetkezett „szárazsággal” indokoltak.Négy é