tóth gabi
Az édesanya egész világa összeomlott, amikor elveszítette meg nem született második kisfiát. Teljesen felháborodott, hogy nem figyelmeztették a veszélyre.
Minden nő legrosszabb rémálmát élte át egy brit nő, amikor elveszítette 18 hetes magzatát. Egy gyermek elvesztése egy életre szóló trauma, amit Danielle Liveseynek egy ritka fertőzés miatt kellett elszenvednie.
„Kaptam egy telefonhívást a lányom párjától, aki azt mondta nekem, hogy "valami baj van Danielle-lel." Fogta a hasát és nyögött” – kezdte a 43 éves nagymama.
Danielle úgy gondolta, hogy a tünetei valami sokkal kevésbé súlyos dologra vezethetők vissza, de úgy döntött, felkeresi a kórházat és ellenőrizteti születendő gyermeke egészségi állapotát. A kórházba azonban az orvosok közölték vele, hogy tragikus módon elvesztette a kisbabát, Ethant.
Ethan listeria következtében hunyt el, egy ritka, élelmiszer eredetű fertőzés következtében, ami súlyos problémákat okozhat, ha valaki terhes. A családot arról tájékoztatták, hogy Danielle olyan hétköznapi helyről is összeszedhette a fertőzést, mint egy szupermarket.
Miután elvesztette Ethan babáját, Danielle négy napig volt kórházban, amíg felépült a lisztéria okozta betegségből. Azóta Danielle-nek és Dave-nek sok időbe telt, hogy elgondolkodjanak a veszteségen, de miután Ethant elhamvasztották, azóta a kisfiuk hamvait egy plüssmackóban tartják a nappalijukban, hogy amikor csak akarják, magukhoz ölelhessék.
Ethan elvesztése után Danielle és édesanyja, Jennifer Livesey kötelességének érezte, hogy megosszák tapasztalataikat, mert szeretnének minden nőt emlékeztetni arra, nem szégyen beszélni a vetélésről - írja a Mirror.
Bár nem gyakori, a listeriózis - a fertőzés, amelyet a baktérium, a listeria okoz - átadható, ha valaki ezzel fertőzött, és úgy bánik az élelmiszerrel, hogy nem mosott kezet. Bár ez újdonság volt számukra, a kórházi nővérek elmondták a családnak, hogy az utóbbi időben több olyan esetük is volt, amikor ugyanez a fertőzés vetélést okozott.