tóth gabi
Az orvosok szörnyű diagnózist közöltek a fiatal nővel, akinek az életét csak egy komoly műtét menthette meg.
Egyik napról a másikra csöppent egy valóra vált rémálomba egy fiatal nő. A 33 éves Nia Redmann az ujjában megjelenő bizsergő érzés, majd kézremegésre azt hitte, hogy csak kéztőalagút szindróma, de annál sokkal komolyabb volt a baj.
Az orvosok Chiari-rendellenességgel diagnosztizálták, ami azt jelenti, hogy az agya kicsúszott a koponyájából és belenyomódott a gerinccsatornába. Ha még ez nem lett volna elég, emellett ciszta is volt a gerincébe.
„Bizsergő érzés volt az ujjaimban. Állandóan ez történt, ezért elmentem az orvoshoz, aki úgy gondolta, hogy ez lehet a kéztőalagút, és beutaltak egy specialistához. Ez olyasmi, amit az ember soha nem akar az életében, és nem erre számítottam. Azt hiszem, csak akkor fogtam fel igazán, amikor elkezdtek beszélni arról, hogy mit fognak csinálni, és hogy műtétre lesz szükségem” – árulta el Nia, milyen volt számára megtudni az igazságot, majd hozzátette: „Semmi sem készíthetett volna fel arra, hogy mennyire komoly a helyzet.”
Tavaly decemberben Nia egy hátsó koponyaalapi dekompressziónak nevezett műtéten esett át, amelynek során a sebészek eltávolítottak egy kis csontdarabot a koponya hátsó részén, így az agynak több hely jutott, és csökkentették a nyomást. A gerincében lévő ciszta körüli elzáródást is eltávolították, és stabilizálás céljából befoltozták azt a területet, ahol az agya kicsúszott.
Nia idén januárban hagyta el a kórházat, és 12 hónap múlva vissza kell térnie egy vizsgálatra, de elmondta, hogy a műtét eredményei "pozitívnak" tűnnek.
Alig hat hónappal a nagy műtét után Nia Redman részt vett egy adománygyűjtésen, és hatszázezer lépést tett meg, hogy támogatásával köszönetet mondjon az őt kezelő orvosoknak – írja a Mirror.