RETRO RÁDIÓ

„Meg tudjuk csinálni” – agresszív rák támadta meg a 4 éves fiút, kevés az esélye

K.C.
Szerző
K.C.
Létrehozva2023. 07. 21. 14:00

Az adománygyűjtés megmenthetné a kisfiú életét, így a családja nem adja fel. Az orvosok negyven százalék esélyt adtak a rákos gyermeknek.

Sokkoló diagnózist kaptak egy mindössze négyéves kisfiú szülei. Teddy Lichtennél 2022 júliusában a rák egy agresszív formáját diagnosztizálták, a magas kockázatú neuroblastómát, ami idegsejtekből alakul ki. 

Fotó: Shutterstock

Az orvosok azonban nem sok jót jósoltak. A szülőkkel azt közölték, hogy Teddynek negyven százalék esélye van megélni a nyolcadik születésnapját. A család azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egy adománygyűjtés által Teddy megkaphasson egy életmentő kezelést az Egyesült Államokban. 

Édesanyja, a 34 éves Kat Lichten szerint fia tisztában van azzal, hogy rosszul van, és a kezelése nagyon, nagyon agresszív.

„Teddy azonnal elkezdte a négy hónapos kemoterápiás kezelést, amelynek során 24 órán át, hét-tíz napon keresztül kemoterápiás gyógyszerekre volt rákötve a kórházban” – kezdte az édesanya, majd hozzátette: „Amikor elhatároztuk, hogy 300 000 fontot gyűjtünk össze, az lehetetlen feladatnak tűnt, de nagyon hiszem, hogy most meg tudjuk csinálni ”. 

Teddynek már két őssejt-transzplantációja volt, és ha a célt elérik életmentő kezelésben részesülhet. Egy rák elleni vakcinát kaphat, amit csak a New York-i Memorial Sloan Kettering Rákközpontban érhető el. 

„Amikor a gyermekedet diagnosztizálják, és azt hallod, hogy 40 százalék az esélye van a túlélésre, akkor mindent meg akarsz tenni, hogy ez a helyzet javuljon” – tette hozzá az édesanya, akinek elmondása szerint hatalmas teher volt ekkor összeget összegyűjteni. 

Jelenleg a 300 ezer fontos (kb. 132) célnak már összegyűjtötték a felét, ha a maradék pénz is összejön, az azt jelenti a brit család számára, hogy három év alatt nyolc utazást engedhetnének meg magunknak az Egyesül Államokba  - írja a BBC.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.