Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
KÜLFÖLD

Szerző Sz. Z.

4 hónapja

Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette győzelmét

Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap Isztambulban az elnökválasztás részeredményeire alapozva bejelentette győzelmét, és köszönetet mondott minden állampolgárnak, aki az elkövetkező öt évre is rá bízta az ország irányítását.

Recep Tayyip Erdogan török elnök egy busz tetejéről intézett beszédet híveihez, azt hangoztatva, hogy a választás győztese Törökország és mind a 85 millió állampolgára. 

 

A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) részeredményei szerint a szavazatok 75,42 százalékos feldolgozottsága mellett Erdogan 53,41 százalékkal áll az élen. Az ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu, a Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke e részeredmény szerint a voksok 46,59 százalékát kapta meg - jelenti az MTI. Erdogan beszédében hozzátette: a CHP vélhetően számon kéri Kilicdaroglun a vereséget.

A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvételeken az utcán vizelő, járókelőkre támadó, agresszív migránsok - videók

origo.hu

Verekedős balhé tört ki a pesti Decathlonban a Nyugati térnél - videó

life.hu

Porig alázták Michael Jackson lányát: "Csúnya, öreg és meggyötört vagy"

magyarnemzet.hu

Józsefvárosban tüntettek a cigány muzsikusok, gyalázatos jelenségekről beszélnek

metropol.hu

Elfogatóparancsot adtak ki Dévai Ferenc ellen

vg.hu

Szemünk láttára omladozik a legnagyobb talpon maradt kriptotőzsde

origo.hu

Csavarhúzót szúrt kisbabája fejébe egy pécsi nő

astronet.hu

Heti horoszkóp 2023. október 2-8.: Csodaszépen indul a hónap

ripost.hu

Tiszta vizet öntött a pohárba Tóth Vera és a férje: ezt gondolják valójában Tóth Gabiék válásáról

ripost.hu

Benedek Miklós a függőségéről vallott: Minden nap elvesztettem a fizetésemet

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Van ok a büszkeségre: nagy nap köszöntött Ördög Nóra kislányára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Drámai bejelentés: A svéd kormány beveti a hadsereget a bandaháborúk letörésére

KÜLFÖLD

Berlin hatéveseket oktat az utcai prostitúcióra

KÜLFÖLD

Ursula von der Leyen minden botrányt megúszik:

KÜLFÖLD

Besokallt Ausztria: a többség már elutasítja a migrációt

KÜLFÖLD

Nyakfájással indult: nem sokkal később szívrohamot kapott egy háromgyerekes anyuka

KÜLFÖLD

A kutyaólba rejtett bőröndben találták meg a csecsemő maradványait

KÜLFÖLD

Brit védelmi miniszter: katonákat küldhetünk Ukrajnába

KÜLFÖLD

Terrortámadás történt Törökország fővárosában