RETRO RÁDIÓ

Magyar szertartással temették el a hős kárpátaljai katonát

K.K.P.
Szerző
K.K.P.
Létrehozva2023. 04. 02. 20:30

Rokonok és bajtársak vettek végső búcsút a háborúban hősi halált halt Csalló Kázmértól.

Csalló Kázmér március 24-én, egy bombatámadás következtében vesztette életét az orosz-ukrán háborúban. A háromgyermekes családapát hiába kérlelték szerettei, jöjjön át Magyarországra, hogy megússza a fegyveres szolgálatot, nem futamodott meg.

Kázmér a békéért halt meg Fotó: Ripost

Komoly harcászati múlttal rendelkezett, hiszen már az afgán háborúban is részt vett 17 évesen. 

A családjának mindig azt tanította, hogy úgy kell élniük, hogy azzal becsületet szerezzenek a Csalló névnek. Kázmér azonban nem csak úgy élte életét, hanem úgy is halt meg. Judit, a középső gyermeke úgy gondolja, hogy az édesapja az ukrán és a magyar nép közös hőse.

Megtelt a ravatalozó Fotó: Ripost

Egy igaz példakép volt! Egy férfi 

– mondta a gyászoló lány a Borsnak nem sokkal a hősi halottá nyilvánított katona temetése után.

Drága apámat sosem felejtjük el

 – jelentette ki.

Mint ahogy a katonai temetéseken szokás, Kázmér koporsójára annak az országnak a zászlaját terítették, amelyikért elhunyt: Ukrajnáét. A gyászolók szerették volna azonban kifejezni nemzeti hovatartozásukat is, ezért a ravatalra piros és fehér virágokat vittek, melyek a zöld levelükkel együtt kiadták a magyar lobogó színét.

Kázmér az ukránok és a magyarok közös hőse Fotó: Ripost

Egy ukrán katona tartotta a kezében apám portréját, de a református lelkész magyar nyelven tartotta a szertartást, és mi is magyar népénekeket énekeltünk

 – fejezte be Judit.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.