tóth gabi
A Szlovák Rendőrség április 1-jén tudatta, hogy egy 36 éves nő cserbenhagyásos gázolás áldozata lett Bajcsnál. A fiatal nő az életéért küzd, jelenleg kómában tartják.
Óriási felháborodást keltett annak a felvidéki magyar nőnek az esete, akit április 1-jén egy fehér színű furgon elgázolt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Cserepes Erika nagyon népszerű városában, Érsekújváron, mert többek között a helyi Érsekújvári BringaTárs csoport alapítója és mozgatórúgója, illetve a környékbeli kerékpáros és közösségi élet meghatározó alakja. Lapunknak sikerült elérnie Erika mentorát, sporttársát és jó ismerősét, a komáromi kerékpáros klub, a Szabadság Vándorai Túrakerékpáros Egyesület elnökét, Bujna Zoltánt.
"Sokként ért, azt hittem az ismerőseim akarnak megviccelni"
"Sosem felejtem az első találkozást Erikával, egy kerékpárgyárban dolgoztam, amikor a kollégám a bolti részlegből azzal hívott ki az irodából, hogy itt egy fiatal lány, akinek olyan kérdései vannak, amire ő nem tud válaszolni. Lényegében azóta része az életemnek Erika, ez 15 évvel ezelőtt volt."
Az egész eset, ami vele történt sokként ért, azt hittem az ismerőseim akarnak megviccelni
- emlékezett vissza Bujna Zoltán, aki elmondta, hogy gyorsan körbejárt a bringások körében a rémtörténet híre, ami óriási indulatokat váltott ki Szlovákiában és sokan kifejtették a véleményüket a gázolóról, de számos Erikáért szerveződő összefogás, jóakarat kifejezés is létrejött. Az érsekújvári nő a kerékpározás, a kirándulás szerelmese, akiért az Érsekújvári BringaTárs csoport jótékonysági kerékpáros túrát szervez április 9-én.
"Ezt a lányt mindenki szereti és ő mindig is csak adni akart másoknak. Sokat elárul róla, hogy évek óta önkéntesként segít a Bátor Táborban, miközben a sportot, a mozgást népszerűsíti és műveli is, valóságos hős"
- fogalmazott az egyesületi vezető, aki elmondta, hogy a nő jelenleg kómában van, de a gerince rendben van, ám gégemetszést kellett végrehajtani rajta, mert a kezén, a lábán és a csípőjén is törések vannak, valamint megsérült a tüdeje és mai napon próbálják meg az orvosok felébreszteni.
Sokan keresik a cserbenhagyót
A Szlovák Rendőrség nyitrai kerületi szóvivője Renáta Cuháková közölte, hogy a gázoló járművének visszapillantó tükre letört, amit a helyszínen megtaláltak és ez alapján egy fehér Citroënt furgon vagy egy Peugeot Boxert vezetett.
A Csárda túra elnevezésű népszerű felvidéki kerékpáros megmozdulás oldalán arról írnak, hogy ha a gázoló megállt volna és segítséget nyújt, akkor Erika most nem az életéért küzdene, emellett a Paraméter felvidéki portál úgy tudja, hogy a gázoló az ütközés után Erikát, illetve a kerékpárját is az árokba dobhatta, ezért nehezen találtak rá a nőre és órákon keresztül feküdt magatehetetlenül az esőben, így csak másnap reggel látták meg.
"Én még nem is láttam ilyen indulatokat, ami Erika balesete, cserbenhagyása után robbant ki nálunk, sokan akarják, hogy megtalálják a gázolót és még többen szorítanak azért, hogy Erika felépüljön."
Hatalmas küzdő ez a lány, sosem adja fel, egy igazi kemény csaj, remélem ezt a csatát is sikerrel megvívja.
- fejtette ki Bujna Zoltán, aki azt kérte, hogy bárki, aki a kérdéses estén arra felé autózott, járt, tartózkodott és látott valamit az jelezze a hatóságoknak.