RETRO RÁDIÓ

Kocsi alá szorult kerékpárral együtt menekült a győri cserbenhagyó, áldozata életét már nem lehetett megmenteni

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2023. 02. 14. 19:45

Hiába menekült az ittasan gázoló férfi, gyorsan utolérte az igazságszolgáltatás keze.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint sikerül vádat emelni az ellen a férfi ellen, aki ittasan gázolt halálra egy kerékpárost Győr mellett, majd azonnal el is hajtott a helyszínről. Az elgázolt idős asszonyt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol végül életét vesztette.

kerékpár baleset
A 71 éves asszony nem élte túl a gázolást (Képünk illusztráció)  Fotó: Pixabay

A közleményből kiderül, hogy az 50 éves férfi tavaly márciusban alkoholt fogyasztott, majd ezt követően autóba ült a kora délelőtti órákban. Nem sokkal ez után következett be a tragédia: Győr mellett, lakott területen belül körülbelül 62–66 kilométer/órás sebességgel haladt, amikor utolért egy előtte kerékpározó 71 éves asszonyt.

A férfi azonban túl későn észlelte az idős nőt, és már sem előzni, sem lassítani nem volt ideje. A vészfékezés ellenére elgázolta a sértettet, aki az ütközéstől a motorháztetőre esett, nekicsapódott a szélvédőnek, majd az úttestre zuhant, a kerékpár pedig a jármű alá szorult. A vádlott megállt, azonban nem szállt ki az autóból, és segítségnyújtás nélkül elhajtott a körülbelül fél kilométerre levő otthonáig úgy, hogy a kerékpár továbbra is a jármű alá volt szorulva.

 A szemtanúk látták, hogy a közelben állt meg, ezért otthonában vonták kérdőre a sofőrt, miközben értesítették a rendőrséget.

Az idős asszonyt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, de a kezelés során életét vesztette.

A Győri Járási Ügyészség halált okozó ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása minősített esete miatt emelt vádat a balesetet okozó férfi ellen. Az ügyészség a vádlottal szemben tizenegy évig terjedő szabadságvesztést, valamint a járművezetéstől és a közügyektől való eltiltást indítványozott – írja az ügyészség.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.