tóth gabi
Nem csak Ursula von der Leyen van célkeresztben a vakcinabotrány miatt.
Amikor az olasz maffia levágott lófejjel üzent valakinek – mint A keresztapa című filmben –, akkor a címzett tudhatta, hogy komolyan kell vennie az ajánlatot. Az Európai Bizottság elnökének párnáján nem lesz levágott lófej, de Ursula von der Leyen hamarosan olyan ajánlatot kaphat, amelyet nem utasíthat vissza. Ezzel a figyelemkeltő bevezetővel indítja a vakcinabotránnyal kapcsolatos cikkét a Politico.
A múlt héten az Európai Parlament COVID-19-cel foglalkozó különbizottsága kezdeményezte, hogy Ursula von der Leyen jelenjen meg a testület előtt, és válaszoljon a vakcinabeszerzéssel kapcsolatos kérdéseikre. Ez nem udvariassági meghívás. Az EU törvényhozói szeretnének tudni, hogy pontosan mi is történt a 2021-es világjárvány csúcspontján.
A Covid-19 különbizottság elnöke, Kathleen Van Brempt belga EP-képviselő kijelentette, hogy teljes átláthatóságot akar a vakcinavásárláshoz vezető „előzetes tárgyalásokon történtekről” – utalva a Bizottság elnökének vakcinabeszerzésben játszott szokatlan személyes szerepére.
A BioNTech/Pfizer mRNS vakcinájára vonatkozó harmadik szerződésről van szó, az előző két szerződés csupán 600 millió vakcina szállítását biztosította, de a harmadik már 1,8 milliárd adagról szólt.
A kiszivárgott részletek szerint egy oltás eredetileg 15,50 euróba került, majd az árat a Financial Times szerint 19,50 euróra emelték, ami azt jelenti, hogy a szerződés 35 milliárd euró körüli értéket jelent, ha teljes mértékben érvényesítik. Ez a Bizottság által aláírt legnagyobb COVID-19 vakcinaszerződés, és 2023 végéig ez lesz a legnagyobb tétel az EU vakcinaportfóliójában. Időközben azonban felmerült a gyanú, hogy a megállapodás nem volt szabályszerű. Tavaly áprilisban a The New York Times számolt be arról, hogy a 35 milliárd eurós beszerzést Ursula von der Leyen intézte a Pfizer főnökével, Albert Bourlával, a részleteket telefonon és SMS-ekben egyeztették. Hogy pontosan mi volt az SMS-ekben, azóta sem derült ki, az üzeneteknek ugyanis nyoma veszett. A most postázandó meghívó újra felhívná a figyelmet von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója közötti nem nyilvános szöveges üzenetekere. Azóta az is kiderült, a megkötött szerződés miatt túl sok vakcina érkezik feleslegesen 2023-ban. Fennáll annak a veszélye, hogy az adófizetők pénzének milliárdjait pazarolják el – mert sok millió oltóanyag-adagot kell megsemmisíteni.
Az Európai Parlament bizottságainak nincs joguk arra, hogy tanúkat kényszerítsenek a megjelenésre, vagy rávegyék őket az igazmondásra – és nincs jogorvoslat arra sem, ha valaki megtagadja a megjelenést vagy hazudik a bizottság előtt.
A Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla például nem jelent meg a Covid-19 bizottság előtt, maga helyett az egyik alkalmazottját küldte Brüsszelbe, aki érdemben nem nyilatkozott az ügyben. Az a tény azonban, hogy von der Leyen „nem külsős szereplő”, nagyobb erőt biztosíthat a Parlamentnek. A korábbi bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker például egy különleges bizottság előtt jelent meg, hogy válaszoljon Luxemburg adóparadicsommá tételében játszott szerepével kapcsolatos kényelmetlen kérdésekre. Amikor a múlt héten megkérdezték, hogy elmegy-e Ursula von der Leyen a COVID-19 bizottság meghallgatására, a Bizottság szóvivője azt mondta: „Nem érkezett ilyen meghívó”.
Valójában most Roberta Metsolán, az Európai Parlament elnökén múlik, hogy valaha is von der Leyen kezébe kerül-e a meghívó. A kérés az asztalán van, és a protokoll szerint az elnöki hivatalból kell érkeznie. Metsola, aki ugyanahhoz a néppárti politikai csoporthoz tartozik, mint von der Leyen, megerősítette a POLITICO-nak, hogy kapott egy levelet a Covid-19 bizottságtól, és „meg fogja nézni”.
A meghívónak, ha megérkezik, akkor sincs kényszerítő ereje. Bourlához hasonlóan von der Leyen is megtagadhatja a megjelenést. De mivel a nagyobb átláthatóságra irányuló felhívások egyre hangosabbak a korrupciós botrány miatt Brüsszelben, von der Leyen úgy érezheti, nem tud nemet mondani a bizottsági meghallgatásra.
Nem csak von der Leyen van a képviselők célkeresztjében. Van Brempt nyilatkozatában kijelentette, hogy a Covid-19 bizottság kérni fogja a Pfizer európai parlamenti hozzáférési jogosultságának visszavonását is, mivel Bourla megtagadta a testület előtti tanúskodást.
Más ügyek miatt is sűrű felhők gyülekeznek Brüsszel felett.
Már tavaly teljesen lelepleződött a brüsszeli kettős mérce, amikor a magyar országgyűlés - még a nyáron - egy az egyben átvette az európai parlamenti képviselőkre vonatkozó vagyonnyilatkozati szabályokat. Azt követően, hogy az EP-beli szabályok lettek érvényesek a hazai országgyűlési képviselőkre, Brüsszel azt követelte, hogy változtassa meg a parlament, mert nem teremt átlátható viszonyokat. Később az országgyűlés visszaállította a szigorú szabályokat, de az EP-ben nem változott semmi. A példátlan baloldali korrupciós botrány kitörése után Gulyás Gergely és Deutsch Tamás is azt javasolta, hogy a magyar vagyonnyilatkozati szabályokat vegye át az uniós testület.
Az Európai Bizottság nem fogadta el, amikor a magyar vagyonnyilatkozatot az EP vagyonnyilatkozati rendszeréhez próbálták igazítani, de most itt a lehetőség, hogy az EP a magyarhoz igazítsa a saját szabályozását, javasolni fogjuk a magyar képviselőknek, hogy tegyenek ilyen kezdeményezést; az EP akkor tud komoly intézményi szereplő maradni az európai politikában, ha a korrupciós vádakat egyértelműen feltárja és a szükséges következtetéseket levonja. Az nyilvánvaló, hogy a jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer nem maradhat így - jelentette ki Gulyás Gergely a legutóbbi Kormányinfón.
A vagyonnyilatkozati rendszer kapcsán is teljes mértékben érvényesül az Európai Bizottság és az Európai Parlament kettős mércéje, és ezt jól bizonyította a 2022-es év is. A magyar országgyűlés még tavaly döntött úgy, hogy a Brüsszel által sokat bírált hazai vagyonnyilatkozati rendszert az EP szabályaihoz igazítja. A minden tagállam európai parlamenti képviselője által évek óta alkalmazott vagyonnyilatkozati rendszer átemelése mögött elsősorban tehát az európai uniós integráció erősítése húzódott meg.ÉPPEN EZÉRT VOLT KÜLÖNÖSEN ÉRDEKES, HOGY A TÖRVÉNY ELFOGADÁSA UTÁN AZ KÖVETELTE AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG, HOGY A KABINET MÓDOSÍTSA AZT A SZABÁLYT, AMI EGYÉBKÉNT AZ EP-KÉPVISELŐKRE VONATKOZIK.
Meglepő, hogy Brüsszel nem kifogásolja az európai parlamenti vagyonnyilatkozati szabályokat, de amikor azokat Magyarország átvette, az már nem tetszett nekiFORRÁS: AFP/JOHN THYS
A baloldali sajtónak és NGO-knak a korábbi vagyonnyilatkozati rendszert övező bírálatai fényében meglehetősen különös az a heves felhorgadása, amellyel az EP protokolljának tavaly nyári átvételét fogadták.
A SOROS-HÁLÓZATOT ERŐSÍTŐ TÁRSASÁG A SZABADSÁGJOGOKÉRT SZERINT AZ EP GYAKORLATA KEVESEBB HITELES INFORMÁCIÓVAL SZOLGÁL A KORÁBBI MAGYAR ELJÁRÁSNÁL, A NÉPSZAVA PEDIG ÚGY VÉLTE, HOGY ÍGY „MÉG RÖHEJESEBB LESZ" A VAGYONNYILATKOZATI RENDSZER. A K-MONITOR PEDIG ELISMERTE, HOGY A KORÁBBI SZISZTÉMA „EGYÉRTELMŰVÉ TETTE, HOGY A LEGFONTOSABB POZÍCIÓKAT BETÖLTŐ POLITIKUSOK VAGYONI VISZONYAI, ÜZLETI KAPCSOLATAI KÖZÜGYNEK MINŐSÜLNEK, ARRÓL A NYILVÁNOSSÁGNAK JOGA VAN TUDNI".
Később az országgyűlés újra elfogadta a vagyonnyilatkozati rendszer átalakítását. A törvény az Európai Bizottsággal egyeztetett szabályok szerint változtatja meg a vagyonnyilatkozatok szabályait. Az újra hatályba lépett hazai törvény értelmében a képviselő köteles csatolni a vagyonnyilatkozatához a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek a képviselő vagyonnyilatkozatával azonos tartalmú nyilatkozatát is. Ilyen szabály az EP-képviselőkre nem vonatkozik.EMELLETT A MAGYAR POLITIKUSOK ÉVENTE KÖTELESEK NYILATKOZATOT TENNI, SZEMBEN AZ EU-S RENDSZERREL, AHOL CSAK AKKOR KELL NYILATKOZNI, HA A KÉPVISELŐ SZÜKSÉGESNEK TARTJA.A másik érdemi különbség, hogy míg a hazai vagyonnyilatkozati rendszer a vagyonelemek összetett rendszerezésére épül, addig az uniós csak jövedelmi sávokat határoz meg, az EP-képviselőknek nem kell konkrét összegeket feltüntetniük - vagyis a gyakorlatban a vagyonnyilatkozatban nem kell bevallani a vagyont... Emellett az uniós normák értelmében az európai parlamenti képviselőknek a tulajdonukban lévő ingatlanokról, nagy értékű ingóságokról, a pénzügyi megtakarításokról, a hitelekről és a tartozásokról sem kell nyilatkozniuk.
A magyar parlament végül visszaállt a korábbi szabályozásra
FORRÁS: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT
A brüsszeli korrupció felszámolása és a megrendült közbizalom helyreállítása érdekében a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja a magyar vagyonnyilatkozati rendszer bevezetését javasolta az Európai Parlamentnek. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának a vezetője levéllel fordult az EP elnökéhez, Roberta Metsolához – akinek érdekes juttatásaira szintén a napokban derült fény – és az EP-frakciók vezetőihez, amelyben a nagyobb átláthatóság megteremtése érdekében javasolta a magyar vagyonnyilatkozati rendszer átvételét. Az EP-képviselő levelében emlékeztetett:
tényektől és a valóságtól elrugaszkodott, ideológiailag motivált, jogállamiságinak nevezett kifogások orvoslására Magyarország a vagyonnyilatkozati rendszerét módosította az Európai Parlament által alkalmazott vagyonnyilatkozati rendszer szó szerinti átvételével. Az Európai Bizottság később az európai parlamenti szabályozással mindenben megegyező új magyar vagyonnyilatkozati rendszert elfogadhatatlannak minősítette, és előírta a korábbi rendszer szerinti szabályozás elfogadását.
A hazai országgyűlés ezért visszatért az eredeti, sokkal szigorúbb magyar képviselői vagyonnyilatkozati rendszerhez, amelyet az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa is a jogállamiság egyik legalapvetőbb pilléreként határozott meg.
A MEGÁLLAPÍTÁSOKBÓL KIINDULVA, ÉS TEKINTETTEL ARRA, HOGY AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG KORÁBBAN MEGFOGALMAZOTT EGYÉRTELMŰ ÁLLÁSPONTJA SZERINT AZ EURÓPAI PARLAMENT VAGYONNYILATKOZATI RENDSZERE EGY TAGÁLLAM ESETÉN ELÉGTELENNEK BIZONYULT, JAVASOLJUK, HOGY AZ EURÓPAI PARLAMENT VEZESSE BE A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS HATÁLYOS VAGYONNYILATKOZATI RENDSZERÉT.
Mivel újbóli bevezetésekor a vagyonnyilatkozati rendszer már mindenben megfelelt az Európai Bizottság jogállamisági előírásainak, bizonnyal hozzájárulhat a korrupció felszámolásához az Európai Parlamentben – írta Deutsch Tamás.