Létrehozva: 2023.01.17.
Módosítva: 2023.01.17.

„Nem jutottam szóhoz és térdre rogytam” – Gyomorrontásnak hitték a gyerek agydaganatát

A vizsgálatok eredménye valósággal leforrázta a szülőket.

Szerző Zs. B. Ö.

A szülők legrosszabb álmukban sem gondolták volna azt, ami szeretett gyermekükkel történt! A Castle Vare-i Isaiah Jarrett teljesen átlagos gyerekként élte a mindennapokat, jókedvűen játszott és iskolába járt. Egy nap azonban rendkívüli módon hányni kezdett. Az orvosok arra gyanakodtak, hogy a 8 éves kisfiú elrontotta a gyomrát, és emiatt lett beteg. Ám amikor a fiú már vért hányt, és fájt a feje, valamint beállt a nyaka, a szülei sejtették, valami komolyabb dolog lehet a háttérben. Ám a kezelőorvos megnyugtatta őket, hogy ezek a tünetek a hosszú ideig tartó hányás következményei.

Hasfájás, gyomorfájás, reflux, betegség
A gyomra fájt a kisfiúnak, majd hányni kezdett, emiatt vitték orvoshoz (Fotó: Pexels – Képünk illusztráció)

Miután öt hétig semmilyen javulás nem jelentkezett a fiú állapotában, az édesanyja, Dena Allen nyomására CT-vizsgálatot végeztek a fiún a birminghami gyerekkórházban. Az eredmény leforrázta a szülőket és az orvosokat is, mert

kiderült, hogy a fiú agyában egy golflabda méretű daganatot találtak.

„Nem jutottam szóhoz és térdre rogytam. Azt hittem, hogy valami köze lehet a hasához a betegségének, de soha az életben nem gondoltam volna, hogy a kisfiamnak agydaganata van” – mesélte a fiú anyja, Dena. A kis Isaiah-on ezután maratoni, 15 órás műtétet végeztek, ám az sajnos nem vezetett eredményre. A beavatkozás után közölték a szülőkkel, hogy ez a daganat a rák egyik agresszív fajtája.

Mivel a tumor a fiú beszédközpontját nyomta, a műtét után Isaiah-nak elment a hangja, és soha többé nem tudott beszélni. Ekkor a kisfiú gesztusokkal és mormogással tanult meg kommunikálni a szüleivel. A gyermek intenzív kemoterápiás- és sugárkezelésen esett át, de a rák nem reagált ezekre, továbbterjedt az agytörzsére és a gerincére, végül Isaiah tavaly július 20-án meghalt.

Tragikus veszteségét követően Dena csatlakozott a brit Agytumor-kutatás nevű jótékonysági szervezethez, és februárban napi 10 000 lépés megtételét tűzte ki célul azért, hogy adományokat gyűjtsön és felhívja a figyelmet az agydaganatra, mint rejtett betegségre, továbbá, hogy a daganatos betegek jobb kezelést és gyógymódot kaphassanak – írta a Mirror.

 

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

life.hu

Hányinger kerülgette filmes csókja közben a világhírű színésznőt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át