RETRO RÁDIÓ

Elképesztő titkok a Vatikánból: XVI. Benedek biztos volt abban, hogy lemondása után egy évvel meghal

Létrehozva2023. 01. 08. 12:30

Titkára árulta el, milyen elképesztő harcot vívott XVI. Benedek 2013-as lemondásakor.

"Három hónappal ezelőtt említette a Szentatya egy közös imádságunk idején, hogy 2013-ban azért döntött lemondása mellett, mert úgy érezte, már csak hónapjai, netán egy éve van hátra.  Ehhez képest még kilenc esztendő jutott neki" – mondta a Vatikáni Rádió római stúdiójában Georg Ganswein, a pápa egykori személyi titkára.   

XVI. BENEDEK; FERENC pápa
Vatikáni magányában kevés látogatót fogadott. Ferenc pápa viszont többször is járt nála. Fotó: MTI/AP/L'Osservatore Romano

Én vagyok a legjobban meglepve, hogy az Úr több időt adott nekem. De az éveknek és az öregségnek is megvan a maga súlya, ezt még egy nyugalmazott pápa is megérzi 

– mondta XVI. Benedek, akinek egészségügyi állapotát mindig rendkívül diszkréten kezelte a Vatikán. Kilenc évvel ezelőtti lemondására is azután került sor, hogy orvosai már nem javasolták számára a hosszabb utazásokat, a tengerentúli látogatásoktól pedig nemes egyszerűséggel eltiltották.  

Nyugalmazott pápaként visszavonultan élt a Vatikánban, vendégeket alig fogadott és csak ritkán hagyta el a pápai állam területét. 

Utoljára 2020 júniusában tett így, amikor fivére, Georg temetésére utazott. Akkor mutatkozott utoljára a nyilvánosság előtt. A fotókon már jól látszik, hogy arcát a herpesz vírus okozta fájdalmas sebek borítják. Ez az alattomos fertőzés már 2013-ban is kínozta, ám akkor még nem hatalmasodott el a szervezetén. 

Orvosai szerint, 95 éves korában bekövetkezett halálát veseelégtelenség okozta. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.