Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2022.09.07.

Putyin elárulta, mit nyert és veszített Oroszország a háborúval

Annak ellenére, hogy az orosz elnök erről nem akart beszélni, végül mégis kifejtette véleményét a háborúról.

Szerző Gaál József

Kedden, a Keleti Gazdasági Fórum második napján Vlagyimir Putyin egy pódiumbeszélgetésen vett részt más országvezetőkkel Vlagyivosztokban. Felszólalása során az orosz elnök többek közt kifejtette véleményét a világ gazdasági és politikai helyzetéről, az energiaválságról, az élelmiszerhiányról, valamint az orosz-ukrán háborúról is. A londoni székhelyű Reuters hírügynökség beszámolója szerint az utóbbi témát látványosan kerülte Putyin, ám az előadás végén a beszélgetés moderátora nekiszegezte a kérdést, hogy Oroszország veszített-e valamit eddig a háború során.

Oroszország semmit sem veszített és nem is fog veszíteni. Ehelyett csak a szuverenitásunkat nyertük vissza. Zajlik bizonyos polarizáció a világban, és Oroszországon belül is, de úgy vélem, ez csak a javunkra válik. Minden felesleges, káros és az előrehaladásunkat akadályozó dolgot el fogunk hárítani

– fogalmazott Putyin, majd hozzátette: Oroszország elkerülhetetlenül „fel fogja venni a fejlődés ütemét”, ami az ország szuverenitásán fog alapulni.

Vlagyimir Putyin felszólalása a Keleti Gazdasági Fórum második napján

Az orosz elnök azzal folytatta, hogy szerinte „Ukrajnában a katonai akciók 2014-ben kezdődtek, az ukrajnai puccs után, amikor azok, akik nem akartak békés fejlődést, a saját népük elnyomására törekedtek, és az egyik katonai műveletet a másik után hajtották végre, és nyolc éven át népirtást folytattak a donbaszi emberek ellen”. Mint fogalmazott, „Oroszország csak azután döntött szintén a katonai akció mellett, hogy a konfliktus békés rendezésére tett minden kísérlet kudarcot vallott”.

Beszéde első felében egyébként Putyin kifejtette, hogy országának bőségesen van eladható energiahordozója, amit nem tartana vissza Európától sem, ha a nyugati országok hajlandók lennének kereskedni vele. Majd hozzátette: az Északi Áramlat 2. gázvezeték is készen áll a szállításra, szerinte, ha Németország úgy akarja, akár már holnap is elindulhat a szállítás.

Emellett az orosz elnök kitért arra is, hogy szerinte a jelenlegi inflációs környezetben az európai országok igyekeznek minél több élelmiszert felvásárolni, hogy ezzel lejjebb tudják szorítani az árakat és megfékezhessék az inflációt. Úgy véli, hogy ez az élelmezési válság elszabadulásához vezethet, amivel Európa éhezésre ítéli a szegényebb országokat. Éppen ezért el kell gondolkodni a ukrán gabona Európába történő exportálásának korlátozásán – jelentette ki Putyin, majd hozzátette, hogy erről már tárgyal Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

origo.hu

Újabb botrány a Real-Bayern BL-meccs után: lebukott a csalással vádolt bíró

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Magyar Péter leállíttatta a belvárosi villamosokat és újra előjött a mobilzavarós konteóval

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Megszólalt a barát Tompos Kátya állapotáról: „Apró vágyak vannak az életében”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány

KÜLFÖLD

Egy pillanat volt: eltaposta a 2 éves tündéri lányt egy ló

KÜLFÖLD

Két nappal szülés után a temetését kellett szerveznie egy fiatal anyának