
Elborzadt a család, mikor kinyitotta a megvásárolt bőröndöket
Gyomorforgató bűz áradt a poggyászokból.
Egy család az új-zélandi Auckland déli részén vásárolta meg a bőröndöket az interneten keresztül egy aukció keretében, amit egy raktár kiürítése miatt tartottak, a benne lévő tárgyakat értékesítették. Mikor megérkeztek az utazótáskák és kinyitották azokat, sokkolta a családot a látvány, mivel emberi maradványokra bukkantak - számol be az esetről a Mirror.

A rendőrség gyilkosság miatt nyomoz
A hátborzongató felfedezés múlt csütörtök délután történt, amikor elkezdték kicsomagolni a bőröndöket az azokat szállító utánfutóból a Moncrieff Avenue-n, Manurewa államban. Az elképedt család ezután hívta ki a rendőrséget.

A hatóság gyilkosság miatt nyomozást indított, és egy kordont állítottak a család háza elé. A rendőrség szerint az ügy több áldozatot is érinthet. Tofilau Faamanuia Vaaelua nyomozófelügyelő elmondta:
Azoknak, akik a bejelentést tették, vélhetően nincs közük a bűncselekményhez. Értékeljük, hogy jelentős a közérdeklődés a történtek iránt, azonban a felfedezés természetéből adódóan még számos vizsgálatot kell elvégezni.
Hozzátette:
A rendőrség elsődleges célja, hogy kiderítse az elhunyt vagy elhunytak személyazonosságát, és feltárja az ügy körülményeit.
Gyomorforgató bűz áradt a poggyászokból
Egy szomszéd szerint egy fiatal nő, egy 30 év körüli férfi és egy idős férfi lakott az ingatlanban, de az eset óta elhagyták a házat. A család egy rokona azt nyilatkozta a The New Zealand Heraldnak, azért mentek el, hogy elkerüljék a média érdeklődését, azóta ő felügyel az ingatlanra.
Egy szomszéd azt mondta az újságnak, érezhető volt a szag, miután megérkeztek a bőröndök az utánfutóval.
Egy utánfutón hozták el a bőröndöket. Hogy nem vették észre ezt a szagot?! Én vadász vagyok, és ha egy tetem bomlani kezd, ugyanaz a szag, mint ami itt érezhető volt. Ezért először azt gondoltam, hogy döglött állat van a bőröndökben.
Hétfőn a rendőrök elhagyták a helyszínt, de hatalmas fémkapukkal lezárták a ház felhajtóját. A hírek szerint folyamatban van a maradványok vizsgálata.






