18°C
27°C

Zakariás névnapja

RETRO RÁDIÓ

Megrázó felvételek a berlini ámokfutás helyszínéről

Megrázó felvételek a berlini ámokfutás helyszínéről
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 06. 08. 13:10
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Egy ember meghalt, legalább egy tucatnyi pedig megsérült, amikor egy autós a járókelők közé hajtott Németországban.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, egy Renault Clio volánjánál ülő sofőr a járókelők közé hajtott Berlin egyik legforgalmasabb pontján. Egy ember meghalt, és többen megsérültek. Az ő számukat kezdetben 30-ra tették a német lapok, de a rendőrség azóta egy tucatnyi sérültről beszél.

Egy szemtanú a Berliner Zeitungnak azt mondta, hogy a sofőr fiatal volt. A Bild úgy tudja, hogy a sofőr először elszaladt, majd állítólag gyalogosok fogták el.

A sofőr egy mentőben van, itt fogják alaposabban kihallgatni.

Beszámolók szerint a jármű felhajtott a járdára, elgázolt több embert, aztán visszatért az úttestre, majd nagyjából 100 méter után ismét a járdára hajtott és végül egy parfüméria kirakatát áttörve állt meg.

A Douglas üzlet vezetője azt nyilatkozta, hogy az üzletben nem sérült meg senki.

A rendőrség óriási erőkkel, 130 fővel vonult ki a helyszínre, a környéket lezárták, a járművezetőket arra kérik, hogy kerüljék a helyszínt. Közel 60 tűzoltó is a helyszínen tartózkodik, egy mentőhelikopter is leszállt a térre.

A baleset a II. Vilmos császár templomnál, közel az állatkerthez történt, Berlin egyik legforgalmasabb pontján, a bevásárlónegyedben történt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.