RETRO RÁDIÓ

Megállíthatatlan infláció: 1900 forint egy liter étolaj Németországban

Megállíthatatlan infláció: 1900 forint egy liter étolaj Németországban
WM
Szerző
WM
Létrehozva2022. 04. 21. 06:30

Évtizedek óta nem látott infláció sújtja Európát. Ráadásul az életünk nem évről-évre vagy hónapról-hónapra drágul, hanem szinte napról-napra.

A márciusi infláció 40 éves rekordértéket ért el Németországban. Az emberek jó ideje már nem csak a nélkülözhető luxuscikkek árain érzik a drágulást, hanem a minden napos, alap élelmiszerárak esetében is. Rengeteg ember hiába keres a boltok polcain étolajat vagy lisztet, az sok helyen hiánycikk. Több német áruházlánc is úgy döntött végül, hogy a lengyelektől és az ukránoktól importál étolajat, amit a méregdrága fuvardíjak miatt öt euróért, azaz körülbelül 1900 forintért árulnak. 

Fotó: Twitter

 

 

Egy hét alatt 150-ről 164 euróra drágult a bevásárlás

A legolvasottabb német napilap, a Bild egy kisgyermekes müncheni család esetét mutatja be. A háromfős bajor család kipróbálta, hogy egy hét késéssel ugyanazokat a dolgokat veszik meg a helyi Aldiban. Arra voltak kíváncsiak, hogy az egy hét alatt érezhető-e jelentős drágulás. Érezhető! A lap cikke szerint a szokásos heti nagy bevásárlás során került a bevásárlókocsiba alma, banán, répa, spenót, darált marhahús, sajt és halrudacska is. Az első héten 150 eurót, majd hét nappal később már ugyanezekért az árucikkekért közel 164 eurót fizettek a kasszánál. Ez lényegében azt jelenti, hogy egy három tagú német család heti szinten 10 százalékkal többet költ élelmiszerekre. Az édesanya a tapasztalatok kapcsán megszólalt a német lapnak: 

Ez sokkoló. A férjem az egyetlen közülünk, aki dolgozik, én otthon vagyok a babánkkal. Ha felszorzom ezt a többlet költséget éves szintre, rosszul leszek. És akkor még nem vettünk sem pelenkát, sem ruhákat és nem is tankoltunk. 

Árstop: nálunk októberi áron kell adni az alapélelmiszereket

Magyarországon jó pár alapélelmiszer esetében vezetett be árstopot a kormány. Ennek értelmében az üzletek kénytelenek a tavaly október 15-ei szinten árulni például az étolajat, a kristálycukrot vagy a búzalisztet is. Az árstop hivatalosan május elsejéig biztosan érvényben marad, de Orbán Viktor miniszterelnök egy nemzetközi sajtótájékoztató keretében arról beszélt, hogy szeretnék meghosszabbítani az árstopot, a részletekről a napokban tárgyal a kabinet. 

Fotó: Ripost

A reklámújságokban már ki sem írják az árakat

Olyan elképesztően rohamos a drágulás mértéke Németországban, hogy a Lidl áruházlánc nem tudja beleírni az akciós reklámújságaiba, hogy mennyibe fog kerülni náluk a következő héten a zöldség vagy a gyümölcs. Azt feltüntetik, hogy mik lesznek majd akcióban és várhatóan mennyivel, de a fix árakat majd az aktuális napi ár határozza meg. Az akciós újságok átfutási ideje több hét, így legalább 4-5 héttel előre kell(ene) tudnia az üzletláncnak, hogy pontosan mi mennyibe fog kerülni. Ez pedig a mai viszonyok között lehetetlen. 

A német Lidl tudja, hogy milyen zöldségeket és gyümölcsöket tesz akcióba, de a pontos árakat már nem közlik az infláció elképesztő mértéke miatt.
Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.