
A miniszterelnök a Budapest-Belgrád vasútvonal Belgrád-Újvidék szakaszának ünnepélyes átadásán vett részt.
„Akármilyen nehézségek is jönnek, meg fogjuk őrizni a szerb-magyar barátságot, meg fogjuk őrizni a békét” – mondta Orbán Viktor szombaton a szerbiai Újvidéken, ahol ünnepélyesen átadták a Budapest-Belgrád vasútvonal Belgrád-Újvidék szakaszát. A magyar kormányfő beszédében kiemelte: „itt van mindannyiunk fejében és szívében az a háború, ami Magyarország keleti határainál zajlik”.

Ez a háború a legrosszabbkor jött és most komoly kihívás elé állít bennünket, hiszen olyan szépen fejlődtünk, olyan nagy lendülettel indultunk meg és annyi szép tervünk van még
– mondta Orbán Viktor. „A világ most bizonytalanná vált, a szerbeknek és magyaroknak sok mindent újra kell gondolniuk” – fogalmazott, hozzátéve: „abban reménykedem, hogy ebben az újragondolásban Vucic elnök úrnak és nekem lesz szerepem” a következő választás után.
Békét akarunk, és az összes nagy tervünket a nehéz körülmények ellenére az önök elnökével közösen meg fogjuk valósítani
– jelentette ki Orbán Viktor.
Az ünnepségen – amelyre a magyar miniszterelnök Aleksandar Vucic szerb elnökkel együtt vonattal érkezett Belgrádból – Orbán Viktor elmondta: soha nem volt olyan közeli és szoros a barátság a magyarok és a szerbek között, mint most.
Kiemelte: az elmúlt 70 évben országokat kötöttek össze kelet-nyugati irányban „és közben elfeledkeztünk arról, hogy milyen fontos összekötni területeket észak-déli irányból”. Így állt elő „az a méltatlan helyzet", hogy Belgrádból eljutni Budapestre sok-sok órát vett igénybe, ami „nem normális dolog a 21. században” – vélekedett.
Közölte: elhatározták, hogy összekötik a két országot, a két fővárost, „és ezzel könnyebbé tesszük a szerbek és a magyarok életét is”. Megjegyezte: „az igaz, hogy mi kicsit el vagyunk maradva önökhöz képest”, de „szeretném megígérni önöknek, hogy 2025-re Belgrádtól Budapestig ez a vasútvonal járható lesz”.







