
Egy rendkívül hősies tettnek köszönheti, hogy életben maradt.
Borzasztó dolog történt egy a Kanári-szigetekről Londonba tartó repülőgépen. A középkorú férfi Terry Potter egyik pillanatról a másikra összeesett. Hamar kiderült, hogy szívrohamot kapott és azonnali segítségre van szüksége.
Szerencsére azonban a gépen utazott a yorkshire-i kórház egyik mentőápolója, Jon Thordarson, aki rögtön Terry segítségére sietett, amikor látta, hogy baj van.

Jon kérte a defibrillátort a személyzettől, majd hat alkalommal kiütötte a klinikai halál állapotában lévő férfit. Terry szíve az újraélesztés után szerencsére beindult, majd a mentőápoló stabilizálni tudta az állapotát.
A repülőgép leszállása után a férfit azonnal kórházba szállították, ahol el is kezdték a kezelését, majd egy hét után haza is mehetett.
Terry nem lehet eléggé hálás az életét megmentő férfinek, akivel azóta szinte barátok is lettek.
Nem lennék ma itt, ha ő nem lépett volna közbe és tett volna meg mindent azért, hogy megmentse az életemet. Soha nem lehetek neki elég hálás ezért. Most kaptam egy második esélyt az életre, amit szeretnék kihasználni. Eldöntöttem, hogy egészségesebben fogok élni és ki fogok élvezni minden pillanatot, amit kapok még a hátralévő időmben - mesélte a HullLive-nak Terry.
A hősies tettet végrehajtó Jon pedig elmondta, hogy sajnos bárkivel előfordulhat az, ami Terryvel is történt, ezért fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy mit kell tennie ilyen vészhelyzetekben.
Már több mint hét éve az egészségügyben dolgozom, de ezelőtt nem fordult velem elő, hogy munkán kívül kellett volna újraélesztenem valakit. Én is megijedtem abban a helyzetben, de tudtam, hogy segítenem kell, így rögtön cselekedtem. Fontos, hogy az ember tisztában legyen azzal, hogy mit kell tenni ilyen szituációkban, és ezt nem csak azokra értem, akik az egészségügyben dolgoznak, hanem mindenkire. Ha ilyen dolog történik, azonnal segíteni kell, akármennyire is fél az ember. Nagyon fontos, hogy tudjuk az újraélesztés szabályait, ezért én legszívesebben mindenkit elküldenék egy ilyen tanfolyamra - mondta Jon.






