RETRO RÁDIÓ

Borzalmas részletek a kigyulladt toronyházról, negyvenhatan égtek az épületben

Lakástűz: egyenruhások mentették ki a fiút
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 10. 14. 21:30

Sok idős ember lakott bennük, voltak köztük időskori elbutulásban szenvedők is.

Negyvenhatra nőtt a tajvani toronyházban csütörtökre virradóra történt tűzvész áldozatainak száma.

A hatóságok és a tűzoltóság jelentésére hivatkozó hírügynökségi jelentések szerint a sérültek száma 41.

Lakástűz: hőszigetelő ablak okozta a lángokat
Fotó: Pixabay

Az első hírek kilenc, majd 22 halottról szóltak. A halottak számának jelentős növekedését azzal magyarázzák, hogy a kórházba szállított mintegy hetven ember közül sokan belehaltak a súlyos égési sérülésekbe.

Az épület helyi idő szerint hajnali három óra körül kapott lángra, és csak reggelre oltották el a tüzet. Közel 160 tűzoltó hetvennél több tűzoltókocsival több mint négy órán át harcolt a lángok ellen.

A tűzoltóság tájékoztatása szerint rendkívül erős volt a tűz, az épület alsó emeletei teljesen kiégtek. A tűzoltóság korábban arról tájékoztatott, hogy átkutatják az épületet, és nem zárják ki, hogy több holttestet találnak odabent, a hetedik és tizenegyedik emelet között ugyanis – mint mondták – „tűzcsapda” keletkezett, és többen bennéghettek. A 46 halottról az épület átfésülése után tájékoztatott a tűzoltóság.

A tajvani tévében bemutatott felvételeken lehetett látni az első emeletekről felcsapó lángokat és füstöt.

A negyven éve épült toronyház mintegy százhúsz családnak adott otthont. Az épület alsó emeletein boltok voltak. A hetedik emelettől lakások voltak. Sok idős ember lakott bennük, voltak köztük időskori elbutulásban szenvedők is. A város polgármestere azt mondta, ahogy az épület részben üresen állt, de korábban éttermek, karaoke-termek üzemeltek ott, és mozi is volt.

A tűz oka továbbra sem ismert. A hatóságok szándékos gyújtogatás ügyében is nyomoznak. Szemtanúk azt mondták, hogy hajnali háromkor, amikor lángra kapott az épület, robbanást is hallottak.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.