RETRO RÁDIÓ

Brutális éjszakai lövöldözés törte meg a csendet, egy kisgyermek is meghalt – jelentették a délnyugat-angliai Plymouthból

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 08. 13. 06:27

Hatan vesztették életüket, köztük az elkövető is.

Hatan vesztették életüket a délnyugat-angliai Plymouthban csütörtök este történt lövöldözésben, köztük van az elkövető is – közölte péntekre virradóra a brit rendőrség.

A tájékoztatás szerint három nő és három férfi halt meg a város Keyham nevű kerületében történt incidensben, amely a hatóságok szerint nem terrorcselekmény volt.

Luke Pollard helyi parlameti képviselő Twitter oldalán közölte, hogy többeket kórházban kezelnek. Hozzátette, hogy a halottak között van egy gyerek is.

Sharron Turner helyi lakos a The Times brit lapnak arról számolt be, hogy az elkövető betörte egy többlakásos családi ház ajtaját, és agyonlőtt egy fiatal anyát és lányát. Mint mondta, úgy értesült, hogy a férfinál félautomata fegyver volt. A The Times szerint a támadó a bűncselekmény helyszínéről a közelben lévő Linear parkon keresztül próbált elmenekülni, s útközben rálőtt több emberre.

Priti Patel belügyminiszter megrázónak nevezte a történteket, és részvétét nyilvánította az érintetteknek. Teljes körű segítséget ígért a helyi rendőr-főkapitánynak, és nyugalomra intett mindenkit felszólítva a lakosokat, hogy kövessék a rendvédelmi szervek utasításait, hagyják a mentőszolgálatot végeznie a dolgát.

A rendőrség korábbi közlése szerint sikerült úrrá lenni a fegyverhasználattal járó súlyos helyzeten, nem keresnek más gyanúsítottat az ügyben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.