Létrehozva: 2021.04.21.

Brutális kegyetlenség: bőröndbe gyömöszölte barátnője félbevágott holttestét

Egy évvel ezelőtt találtak rá a fiatal brit nő, Phoenix Netts kettévágott holttestére egy bőröndben. Most pedig az is kiderült, hogy egy közeli ismerőse ölte meg.

Holttest a bőröndben

Gareeca Conita Gordon – aki együtt élt korábban egy női menedékházban Phoenix Netts-el, beismerte bűnösségét, vagyis, hogy egy éve ő ölte meg a nőt – írja a The Sun.

Miután meggyilkolta Phoenixet, akit utoljára tavaly áprilisban láthattak, Gordon megpróbálta eltakarítani a nyomokat. Sőt, olyannyira belemerült ebbe, hogy sms-ket és e-maileket küldött Phoenix nevében a családtagjainak és barátainak, hogy azt a látszatot keltve, hogy a nő még él. Majd a saját nevében is felkereste őket, hogy elmondja: Phoenix elhagyta a menedéket és Londonba költözött. Majd elment bevásárolni: vett egy körfűrészt, amivel feldarabolta az akkor már elhunyt nőt.

A testét ezután egy bőröndbe rejtette, majd egy férfi ismerősével elvitte a közeli erdőbe. Csakhogy az arra járók szemfülesek voltak, és bejelentették a két gyanús alakot: a rendőrök ekkor találtak rá a borzalmakat rejtő bőröndre. Az is kiderült, hogy a nő maradványait megpróbálták elégetni.

A helyszínen elkapták a gyanúsan viselkedő nőt és a férfit is.

Absolutely horrifying. Közzétette: The Sun2021. április 21., szerda

A család szűkszavú

Phoenix családja csak egy nagyon szűkszavú közleményt adott ki, senkinek sem szeretnének nyilatkozni:

„Nagyon szépen kérünk mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a gyászunkat. Az egész család összeomlott, nagyon nehéz ezt feldolgoznunk. Megértjük, hogy a szokatlan tragédia sokakat érdekel, de azt kérjük, hogy mégis bennünket is értsenek meg. Nagyon köszönjük az együttérző szavakat mindenkinek, különösen a barátainknak! Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a vizsgálatban részt vevő összes rendőrnek a fáradságos munkájáért és érzékenységéért.” – áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya