RETRO RÁDIÓ

„Legyőztek a démonjaim” – boszorkányhívő nő gyilkolta meg 5 gyermekét

„Legyőztek a démonjaim” – boszorkányhívő nő gyilkolta meg 5 gyermekét
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 01. 13:32

A vérontás után magával is végzett, búcsúlevelében vallotta be szörnyű tettét.

Egy nyugat-virginiai anya, a 25 éves Oreanna Myers állítólag meggyilkolta öt gyermekét, majd öngyilkos lett. A nyomozók úgy gondolják, egyesével lelőtte a kicsiket egy puskával, majd rájuk gyújtotta a házat, végül magával is végzett.

Három gyermek az övé volt, a két másik pedig a mostohagyermeke volt. A 27 éves Raven Bumgarner volt az igazi anyja a 7 éves Shaunnak és a 6 éves Rileynak. A nő szerint Myers bizarr rögeszméje volt a boszorkányság és a spiritualizmus – szokatlan dolgokkal foglalkozott, mint például döglött lepkéket tartott egy befőttesüvegben.

„Mindig a hold fázisairól, rituálékról, tarot kártyákról, különféle könyvekről és boszorkányos dolgokról beszélt” mondta Bumgarner. „Olyanokat mondott, hogy ha a hold egy bizonyos a fázisban van, azt egy rituálé új kezdetét jelenti, vagy meztelenül kell futni éjjel.”

Bumgarner több levelet hagyott hátra a családjának, amelyben állítólag beismerte a gyerekek meggyilkolását – írja a CrimeOnline.

„Ez csak az én hibám. A Démonjaim legyőztek, sajnos nem voltam elég erős” – olvasható az egyik levélben.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.