Létrehozva: 2021.02.05.

Sokkoló: ezekre keresett rá a neten a horrorbébiszitter, aki utána megölte a bűbájos kislányt

A bébiszitter előre megtervezte szörnyű tettét!

Kristin Fridley Gannt, a 2 éves Fallon Fridley édesanyja szerint nem véletlen volt, hogy a bébiszitter, akire rábízta gyermekét, megölte a kicsit. A gyilkos bébiszitter leplezte, hogy mire készül.

„Semmit sem tehetett volna a gyerek, ami annyira felzaklathatta volna ezt a nőt, hogy halára verje a lányomat„ – mondta az összetört édesanya.

Agyonverte a gyereket

A 29 éves Kirstie Flood még 2020 decemberében vigyázott Fallonra a család lakásában a georgiai Sandy Springsben. A rendőrség közölte, hogy Flood agyonverte a kislányt, majd azzal az ürüggyel hívta fel a rendőröket, hogy a kicsi nem tudja miért, de nem reagál semmire. Fallont kórházba szállították, de később elhunyt – írja a CrimeOnline.

Amikor a nyomozók kihallgatták Floodot, állítólag azt mondta, hogy a kisgyermek a csúszdán ütötte meg a fejét. A hatóságok szerint azonban a gyermek sérüléseiből kiderült, hogy nem így sérült meg, a nő hazudik, hogy leplezni próbálja szörnyű tettét.

Barátok voltak a gyilkos bébiszitterrel

Flood és Gannt körülbelül öt éve voltak barátok, amikor az eset megtörtént. Az anya szerint a gyilkos bébiszitter soha nem adott okot arra, hogy ne bízzon benne, vagy azt gondolja, hogy ártani fog a gyereknek.

„Mit nem vettem észre? Nem hiszem el, hogy ez a szörny bujkált benne” – mondta Gannt.

Fallon boncolása megerősítette, hogy „súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek a gyanúsított gondozása során halálát eredményezték”. A gyermeknek súlyosan felhasad a koponyája, illetve a mája, a lépe és belei is sérültek.

Az interneten keresett rá

A gyilkosság előtti nap reggelén Flood az interneten keresett rá több döbbenetes dologra is:

  • „Milyen emberek élvezik más szülők gyermekének bántalmazását”
  • „Mit jelent a hirtelen késztetés arra, hogy megverjek egy gyereket, aki nem az enyém”
  • „Mentális segítség”
  • „Megütöttem a gyermekemet, és bűnösnek érzem magam„
  • „Miért bántalmaznak az emberek”
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Fertőzött gyümölcsöket hívnak vissza, egy terhes nő evett belőle, koraszülés indult meg nála

    origo.hu

    Amíg Karácsony szelfizik, addig az utasok tolják az elakadt trolit - fotó

    borsonline.hu

    Dráma a bíróságon: 20 évet kapott a szemkinyomó rém, a megvakított nő összeesett a folyosón

    vg.hu

    Lavrov megérkezett kerülőúton az európai tanácskozásra, de nem akarnak vele egyeztetni a biztonságról

    ripost.hu

    Dráma a Farm VIP-ben: "Nem hiszem, hogy van annál fájdalmasabb, mint elveszíteni valakit"

    hirtv.hu

    Meghalt Henry Kissinger korábbi amerikai külügyminiszter + videó

    origo.hu

    Szörnyű titkokat őriz egy szellemépület a Budapest szívében - videó

    mindmegette.hu

    Hihetetlen! Egészen eddig rosszul használtuk a fokhagymanyomót! Ez a helyes, gyors módszer

    borsonline.hu

    A véres vizeletet véresen komolyan kell venni! (x)

    origo.hu

    MEGÚJULT AZ INTERSPORT ÜZLETE VECSÉSEN A MARKET CENTRAL FERIHEGYEN(x)

    life.hu

    Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

    life.hu

    A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    KÜLFÖLD

    6 ezer eurót ítélt meg a bíróság egy prostitúcióra kényszerített nőnek, kiesett bér gyanánt

    KÜLFÖLD

    Migránsok erőszakoltak meg egy 15 éves lányt, megúszták a börtönt

    KÜLFÖLD

    Kapaszkodj: Apáti Bence leleplezte Zelenszkijt – Videó

    KÜLFÖLD

    Budapest a fő téma a külföldi lapokban, erről ír most mindenki

    KÜLFÖLD

    „Boszorkány, súgták a démonok” – állítja férfi, aki megölte a barátnőjét

    KÜLFÖLD

    Úgy berúgott a reptéren a magyar szakács, hogy 43 nap kiesett az életéből

    KÜLFÖLD

    Diszkriminatív a „karácsony”, de Mária és József sem ússza meg

    KÜLFÖLD

    Újabb háború robbanhat ki, ezúttal Dél-Amerikában feszült a helyzet