Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.01.

Legalja: egy papírok nélküli migráns és a bűntársa megerőszakoltak egy 6 éves szintjén lévő szellemi fogyatékos nőt

A gyomorforgató bűncselekmény Franciaországban történt. Sokan a bíróságot hibáztatják a történtekért.

A francia rendőrség őrizetbe vett egy személyazonosságát igazolni képtelen 18 éves fiatalembert, aki a gyanú szerint a bűntársával megerőszakolt egy 6 éves gyermek szellemi szintjén lévő értelmi fogyatékos lányt a Párizstól 40 kilométerre keltre található Meaux belvárosában a nyílt utcán – írja a La Parisien francia hírportál.

Az őrizetbe vett elkövető és a még szökésben lévő tettestársa Meaux központi pályaudvarán cserkészték be a fogyatékkal élő áldozatukat. A 19 éves lánynak, aki épp a szüleihez szeretett volna hazautazni, azt mondták, hogy ilyen későn már nem biztonságos egyedül lenni a belvárosban, azért menjen velük, majd ők adnak neki szállást éjszakára. Nem adtak.

A két fiatalember egy ideig céltalanul bóklászott az áldozattal, akit egy váratlan pillanatban berángattak egy félreeső sikátorba, letépték róla a ruháit, majd felváltva mindketten brutálisan megerőszakolták.

A fiatal lányra sokkos állapotban találtra egy szolgálaton kívüli tűzoltó, akinek nem sikerült semmit megtudnia tőle, ezért egy közeli kórházba szállította, ahol a pszichiátriai osztályra került. Az áldozat végül csak itt került olyan állapotba, hogy valamelyest be tudott számolni a történtekről.

Az áldozat nem épp részletgazdag vallomása, valamint a pályaudvar biztonsági kameráinak felvételei alapján a rendőrség pár nappal később őrizetbe vette a bűncselekmény egyik felételezett elkövetőjét. A 18 éves fiú nem tudta és nem is akarta igazolni a személyazonosságát. A biometrikus azonosítósra alkalmas ismertetőjegyeit (fénykép, ujjlenyomat) pedig egyetlen nyilvántartásban sem találták meg. Egyes francia lapok szerint szinte biztos, hogy az illető egy papírok nélküli illegális bevándorló. Igaz, hivatalos álláspont ezzel kapcsolatban még nem született.

Az eset pikantériája, hogy az őrizetbe vett elkövetőt a bűncselekmény előtt pár héttel már elítélték egy másik szexuális zaklatás üggyel kapcsolatban. Ebben az esetben elképesztően szigorú, 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, majd szabadon engedték. Sokak szerint, ha a törvényszék ekkor egy kicsit komolyabban veszi a tettes tisztázatlan jogi helyzetét, és az általa elkövetett bűncselekmény súlyát, akkor a második támadásra már nem került volna sor...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva