Létrehozva: 2020.10.07.

Megjósolták Donald Trump jövőjét? Ez várhat az amerikai elnökre

Baba Vangát a világ egyik leghíresebb jövendőmondójaként tartják számon. A bolgár jósnő 1996-ban hunyt el, halála előtt azonban egészen az 51. századig elmondta, mi történik a világgal. A Balkán Nostredamusának nevezett idős hölgy szörnyű évet jósolt az amerikai elnöknek.

A 85 éves korában elhunyt nőre sokan prófétaként tekintenek még a mai napig. Baba Vanga állítólag előre megjósolta a 2004-es kelet-ázsiai cunami pusztítást, a 2001-es New York-i terrortámadást, sőt még az Iszlám Állam nevű terrortámadás felemelkedéséről is pontos látomásai voltak. A Mirror nevű brit lap emlékeztet arra, hogy Baba Vangának 2020-at illetően is megvoltak a jóslatai, méghozzá elég borúsak. A prófétának tartott idős vak nő meggyőződéssel állította, hogy idén az Egyesült Államok elnökét egy súlyos betegség támadja majd meg, ami miatt kórházba kerül, és életét veszti.

Baba Vanga 1996-ban halt meg, ennek ellenére a mai napig sokat emlegetik.
Fotó: wikipedia

Mivel – Donald Trump mostani esetét leszámítva – emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy komolyabb betegséggel kórházba kerüljön amerikai elnök, így döbbenetesnek mondható, hogy Baba Vangának tényleg volt egy ilyen próféciája. Természetesen az emberek túlnyomó többsége kételkedve fogadja a jövendőlátást. Érdemes például megemlíteni, hogy 2020-ra nem csak az amerikai, hanem az orosz elnök halálát is megjósolta. Az idős hölgy úgy vélte, hogy míg az előbbit egy rejtélyes betegség, addig az utóbbit egy árulás teszi majd el láb alól.

Az idős nőnek még szobrot is állítottak Bulgáriában.
Fotó: shutterstock

Akárcsak Nostredamus esetében, Baba Wangánál is elmondható, hogy a jövőre vonatkozó meglátásai gyakran elég homályosan vannak megfogalmazva. Éppen ezért az utókornak lehetőséget adnak a szabadabb értelmezésre és belemagyarázásra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?