RETRO RÁDIÓ

Holtan találták a 9 éves kislányt a szomszédjuk szekrényében – fotó

Holtan találták a 9 éves kislányt a szomszédjuk szekrényében – fotó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 14. 21:40

Barátaival játszott a fiatal lány, mielőtt eltűnt volna. Egy felnőtt férfi csábította el és ölhette meg a gyermeket.

Szeptember 1-jén veszett nyoma a 9 éves Boipelo Seselenek miután barátaival az utcán játszott a dél-afrikai Free State tartományban.

Majdnem két hétig keresték a hatóság emberei az eltűnt kislányt, mire a nyomára bukkantak, akkor azonban már túl késő volt…

A család házától nem messze egy sáros kunyhóban elhelyezett szekrényben bukkantak rá a kislány holttestére. Mindezt azután, hogy a környékbeli gyerekek panaszkodni kezdtek az elviselhetetlen szagok miatt – írja a Mirror.

A tanúk szerint Biopelo egy magas overálos férfival beszélgetett, majd együtt elmentek egy fehérnemű boltba, közvetlenül az eltűnése előtt.

„A gyerekek elmondása szerint felkerestük a kunyhót, aminek le volt zárva a bejárata. Miután bejutottunk az épületbe a borzalmas szagokat követe egy szekrényhez jutottunk. Abban volt a 9 éves kislány, már bomlásnak indult holtteste” – nyilatkozta a helybeli rendőrség szóvivője.

Miután nyilvánosságra kerültek az események a helybéli felnőttek megtámadták a kunyhó tulajdonosát. Végül a rendőröknek kellett közbeavatkozni, hogy megvédjék a gyilkos életét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.