RETRO RÁDIÓ

Győzött a választáson, pedig két hete meghalt koronavírusban

A gyertyát mindíg oltsuk el, mielőtt eljövünk
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 29. 19:50

Szinte a teljes lakosság rá szavazott az alpolgármesterrel együtt, pedig két hete már meghalt.

Az Olt megyei településen a lakosság úgy döntött, a már két hete elhunyt polgármesterre, Ion Alimanra szavaznak az önkormányzati választásokon. Mint kiderült, még Nicolae Dobre alpolgármester is rá szavazott, és a hírtelevíziónak adott interjúból kiderült, szerinte ez egyáltalán nem különös dolog – írja a transindex.ro.

Fotó: Pixabay

„Ion Aliman jelölt bár elhunyt, továbbra is szerepelt a szavazóíveken, így legális módon szavazta meg a lakosság. Ez a valóság. Ahogy az egyik embernek van joga szavazni, úgy a másiknak van joga jelöltnek lenni” – érvelt az alpolgármester, akinek elmondása szerint az 1600 szavazó közül 1057-en rá szavaztak a faluban. Hozzátette, hogy a település vezetését a következő választásokig ő veszi át, és indul a polgármesteri székért.

Az alpolgármester arról is beszámolt, hogy a szavazás napján este kilátogattak Ion Aliman sírjához, mert aznap lett volna a születésnapja.

„Az emberek tisztelegni akartak előtte, és megmutatni neki, hogy tovább folytatják azt, amit ő elkezdett” – mesélte az alpolgármester.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.