2010 óta nyolcszor annyi pedofilt ítéltek el, mint korábban

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.29.

Bezárják a szigorúan őrzött börtönt, ahonnan a Köpcös megszökött

A Köpcösnek korábban kétszer is sikerült szigorúan őrzött börtönökből megszöknie.

A mexikói kormány hétfőn közölte, hogy bezárja a Puente Grande nevű szigorúan őrzött börtönt, amelyből 2001-ben megszökött a Köpcös (El Chapo) néven ismert Joaquín Guzmán mexikói drogbáró.

A börtön a nyugat-mexikói Jalisco állam El Salto nevű településén található. A kormány közleménye szerint a rabokat – akik között drogkartellvezetők is találhatóak – átszállítják más fogvatartási intézményekbe a börtönrendszer-modernizációs program keretében.

A rettegett Sinaloa nevű drogkartellt mintegy 25 évig vezető Guzmán jelenleg életfogytig tartó börtönbüntetését tölti az Egyesült Államokban, amelynek 2017-ben kiadták. A Köpcösnek korábban kétszer is sikerült szigorúan őrzött börtönökből megszöknie. Első alkalommal Puente Grandéból szökött meg, ahol az őrök feltehetően segítettek neki meglépni a szennyes ruhákat szállító kocsi segítségével. Guzmánt 13 évvel később sikerült ismét elfogni, akkor az ország szívében található Altiplano nevű börtönbe küldték. A Köpcösnek innen is sikerült megszöknie, egy körülbelül másfél kilométeres alagúton keresztül – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült az igazság Kulcsár Edina terhességéről

origo.hu

Drámai hírek érkeztek Bruce Willis állapotáról

borsonline.hu

Ők nyerték meg a lottó főnyereményét: családi átok sújtja őket

magyarnemzet.hu

Menőzött egyet a Szu–34-es orosz pilótája miután ledobta a bombát + videó

ripost.hu

Pusztító jóslat: eljött a végzet hírnöke, aggódhat az emberiség

mandiner.hu

Daily Telegraph: Még el sem kezdődött a világháború, de Európa már el is veszítette

origo.hu

Váratlanul szakított a TV2 álompárja

lakaskultura.hu

Ezt a 7 dolgot nem szabad a mosogató alatti szekrényben tárolni

life.hu

A tartós megoldás: a hüvelyflóra regenerálása a mindennapokban (hirdetés)

origo.hu

Így válasszunk műfüvet! Közel 40 százalékkal nőtt a műpázsitot választók száma ( hirdetés)

life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat (hirdetés)

ripost.hu

Gyászol Koltai Róbert: „Még fel sem tudtam fogni”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

A dühös gazdák forradalmát a rendőrség sem tudja letörni

KÜLFÖLD

A kislányok nem öltözhetnek hercegnőnek Berlinben: karneváli genderútmutató a minisztériumból

KÜLFÖLD

250 traktor vonult Berlinben, a vasutasok után a berlini "BKV" is sztrájkra készül

KÜLFÖLD

Te észreveszed, ha átvernek? Ilyen pofátlanul trükköznek a multik

KÜLFÖLD

"Versenyt futunk az idővel" - Egy négy hónapos baba kétségbeesve küzd az életéért

KÜLFÖLD

"Megpróbáltalak megfogni, de szárnyaitok nőttek" - 7 éves ikerlányait vesztette el az édesanya

KÜLFÖLD

Egész napra a kocsiban hagyta a 11 hónapos kisbabát: egy szemeteszsákba tette a pici élettelen testét

KÜLFÖLD

Félmeztelenül, egy 17 éves diákjával kapták el a kocsiban a kéjenc tanárnőt