Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.08.08.

Álmában sztrókot kapott a 32 éves édesapa, nem tudták megmenteni

A férfi az éjszaka közepén kapott rohamot, majd az agyvérzés elvitte.

A férfi ápolóként dolgozott Lancashire-ben, munkája során autista és súlyosan agykárosodott embereken segített. Szeretett másokkal törődni és segítséget nyújtani. Azonban tragikusan fiatalon, 32 éves korában egy súlyos sztrók miatt életét vesztette.

Stephen Mason alvás közben kapott rohamot, felébredt, de nem bírta megmozdítani a lábait és a karját, valamint megszólalni sem tudott. Így sehogy nem bírta jelezni problémáját. Kórházba került és sürgősségi ellátást kapott, de július 17-én, 48 órával a sztrók után életét vesztette.

„Mindig másokra gondolt. Rendszeresen vásárolt a pékségből a hajléktalanoknak. Habár elvált feleségétől, Katie-től, jó kapcsolatban maradtak. Kétéves fiával pedig különleges kapcsolatot ápolt. Imádta a munkáját. Emellett újból rátalált a szerelem” – mondta Laura, Stephen egyik nővére a Daily Star oldalának.

„A sürgősségi műtét során felnyitották a koponyáját arra az esetre, hogy ha az agya megduzzadna, de a nyomás csak egyre nagyobb lett a fejében. Általában előre láthatók a sztrók jelei, de neki nem voltak tünetei, és mikor rohama lett, már túl késő volt a testvérem számára” -tette hozzá gyászoló nővére.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány