RETRO RÁDIÓ

Édesanyja karjai között halt meg az újszülött kislány: csak három napot élhetett

Édesanyja karjai között halt meg az újszülött kislány: csak három napot élhetett
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 11. 20:00

Koraszülöttként jött a világra Luna.

Luna Atkins három napos korában halt meg, miközben az anyukája, Philippa az ágyban feküdve szoptatta.

Koraszülöttként jött császármetszéssel a világra Philippa Atkinson (34) és James Atkinson (35) kislánya. Miután az orvosok elég erősnek ítélték, hazaengedték szüleivel a kórházból. Tragikus módon még aznap, néhány órával később életét vesztette.

Philippa a reggeli órákban szerette volna megetetni kislányát, ám mivel fáradtak voltak, a házaspár mindkét tagja bealudt. Négy órával később arra riadt fel az anyuka, hogy Luna nem reagál semmire. Azonnal értesítették a mentősöket, akik 50 perc elteltével, a sikertelen újraélesztési kísérletek után halottnak nyilvánították.

Az orvosi vizsgálat során a halál okát bizonytalanként rögzítették – írja a Metro.

„Kilenc hónapig kellett hordoznom Lunát, és három napig volt velem. Ismertem a lányomat, és ő jó volt. Erőt adott nekem, hogy higgyek magamban és arra törekszem, hogy jobbá tegyem a világot” – nyilatkozta Philippa a tragikus esemény után. A nő azóta egy félmaratont tervez, hogy a befolyt összegből gyerekeket tudjon támogatni Luna emlékére.

„Luna megtanította nekem, hogy az élet túl rövid és túl értékes. Tartozunk neki annyival, hogy több örömmel és zenével töltsük meg a világot„ -tette hozzá Philippa.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.