RETRO RÁDIÓ

Családi dráma: lelőtte feleségét és anyósát az eszét vesztett férfi

Családi dráma: lelőtte feleségét és anyósát az eszét vesztett férfi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 29. 21:10

A gyerekek is a házban voltak.

Egy pennsylvaniai férfit őrizetbe vették, miután lelőtte feleségét és anyósát közös otthonukban szombaton.

A CrimeOnline szerint az 57 éves Frederick Clea azt mondta a rendőrségnek, hogy vitatkozni kezdtek feleségével, Litaya Clea-val (41), amikor magához ragadta a magazinok mellett heverő lőfegyverét. A veszekedés során egyszer csak „eldurrant az agya” és lelőtte a feleségét, majd az anyósát is, a 75 éves Mekenda Saunders-t.

A szomszédok eközben a veszekedés miatt már értesítették a rendőröket, akik a 911-es segélyhívás hátterében így hallották is a lövéseket.

A helyszínre kiérkező rendőrök azonban már nem tudtak segíteni, holtan találták anyát és lányát.

Frederick Clea elismerte, hogy „túl messzire ment” és azt is, hogy lelőtte hozzátartozóit. A Glock félautomata fegyvert, amit még év elején vásárolt, a rendőrség a helyszínen lefoglalta.

A mészárlás közben a pár két pici gyereke is a házban tartózkodott. A boncolás során megállapították, hogy Latiya Clea öt lövést szenvedett el, míg édesanyjával egyetlen mellkasi találat végzett.

Az anyós mintha előre megérezte volna a tragédiát, ugyanis néhány nappal előtte felhívta a testvérét, hogy információkat kérjen tőle a végakarata megírásához.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.