Létrehozva: 2020.07.24.

Az elmebaj határát súrolja az AP hírügynökség új rasszizmus-ellenes szabályzata

Az Amerikai Egyesült Államok legrégebbi és legnagyobb hírügynökségéének új szabályzata annyira haladó szellemiségű, hogy arra nincsenek szavak.

Az amerikai Assoiciated Press (AP) hírügynökség hétfőn kiadott egy szolgálati közleményt, melyben bejelentették, hogy a jövőben nagybetűvel fogják írni a „fekete” kifejezés abban az esetben, ha azzal egy etnikai, egy társadalmi vagy egy kulturális közösséget jelölnek meg, a „fehér” jelzőt viszont minden körülmények között kisbetűvel fogják írni.

A több mint 170 éves múltra visszatekintő hírügynökség egyik alelnöke, John Daniszewski azzal indokolta a belső szabályzat módosítását, hogy a fekete emberek, bárhol is éljenek a világban, egy kulturális és történelmi közösséget alkotnak, amit „egységesíteni” kell, ezért az ő megnevezésükre a jövőben a nagybetűs „Fekete” szót fogják használni. A kisbetűvel írt „fekete” kifejezéssel pedig csak a dolgok és tárgyak színeit írják majd le, mint például: fekete autó, fekete ruha, fekete haj, stb. Ezen felül a nagybetűs megoldást a spanyol ajkú, az ázsiai-amerikai és az őslakos-amerikaiak megnevezésénél is alkalmazni fogják. A fehér emberek esetében viszont nem!

Ezt azzal magyarázta Daniszewski, hogy a fehér emberek nem alkotnak globálisan egy olyan történelmi és kulturális közösséget, mint a többi rassz, illetve az ő esetükben hátrányos megkülönböztetés sem tapasztalható a bőrszínűk miatt. Arról nem is beszélve, hogy az alelnök szerint az egész világban jelen lévő rendszerszintű egyenlőségekért csak és kizárólag a fehérek tehetőek felelőssé. Az AP hírügynökség munkatársai pedig arra törekednek, hogy feltárják és külön kiemeljék az olvasóik előtt ezeket a problémákat.

A változtattatásról szóló közleményben egyébként hangsúlyozták, hogy a döntést egy átfogó, több mint 2 évig tartó társadalmi és szerkesztőségi kutatás előzte meg. Kiemelték, hogy a kisbetű-nagybetű használatáról szóló szabály nem végleges, bizonyos időközönként felül fogják vizsgálni, és ha kell változtatnak azon.

Az Associated Press (AP) az Amerikai Egyesült Államok legrégebbi és legnagyobb hírügynöksége. Az 1846-ban alapított New York-i székhelyű nonprofit szervezet tulajdonosai az Amerikai Egyesült Államokban működő sajtócégek, rádiók és tv társaságok, ezek újságírói szolgáltatják az AP által továbbított híreket, illetve az amerikai tulajdonosi médiacégek rendelkeznek is az AP híranyagával. 2007-es adatok szerint az AP több mint 1.700 újságot, ezenkívül 5.000 rádió és tv társaságot látott el híranyagával. Az Associated Press által működtetett hírszolgáltatók száma 120 országban 243, saját rádió társasága, az AP Radio Network óránként sugározza híranyagát rádió és tv állomások felé. Az USA-n kívül számos sajtó és média cég az AP híranyagához, mivel nem tagjai az Associated Pressnek, előfizetőként juthat. A szervezet és tagjai közötti együttműködés értelmében a tagok automatikusan hozzájárulnak helyi riportjaik az AP általi terjesztéséhez, ugyanakkor az AP „fordított piramis szerkezetében” az általa szolgáltatott híranyag átszerkesztését engedélyezi a lényegi információk megtartása mellett. Az USA másik jelentős amerikai hírügynökségénél, a United Press Internationalnél (UPI) 1993-ban történt leépítések következményeként az AP az USA első számú hírügynöksége. Fennállása óta a hírügynökségnek mintegy négy tucatszor ítélték oda a Pulitzer-díjat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta