2 éve

Maddie McCann szüleit újabb csapás érte – a rendőrség közölte velük a hírt

Nem elég, hogy elvesztették a lányukat, még ez is...

Június elején jelentették be, hogy a 43 éves Christian Brücknert gyanúsítják Madeleine McCann elrablásával a német és brit hatóságok. Majd a német ügyészség arról tájékoztatta a 13 éve gyermeküket kereső szülőket, Kate és Gerry McCannt, hogy konkrét bizonyítékaik vannak arra vonatkozóan, hogy a rejtélyes körülmények között eltűnt lányuk, Maddie már nem él.

Fotó: Northfoto

A DailyMail azt írja, az üggyel foglalkozó német ügyészek szerint a Brückner bűnösségét alátámasztó konkrét bizonyítékok ellenére sem emelhetnek vádat a férfi ellen, amit már meg is írtak a McCann-szülőknek. Hans Christian Wolters német főügyész elmondta: a nyomozás még nem elég kiterjedt ahhoz, hogy gyilkossággal vádolják meg a férfit, ezért „ha mégsem találjuk meg a hiányzó bizonyítékokat, akár az egész ügyet veszélybe sodorhatjuk”.

Wolters azt mondta, bíznak benne, jelentkezik másik áldozat is, akit a férfi bántalmazott, mert akkor legalább eljárást indíthatnak ellene, még ha nem is Madeleine eltűnése miatt.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!