tóth gabi
A bevándorlásellenes Alternatíva Németországért (AfD) egy csütörtökön megjelent videójában részletesen elmagyarázza, hogyan jut a német adófizetők pénze a szélsőbaloldali Antifa vezetőinek zsebébe.
Az Angela Merkel vezette német kancellária költségvetése 2020-ban 3,19 milliárd eurót tett ki, melynek több mint a fele, 1,82 milliárd euró a Kancellária Média- és Kulturális Hivatalához került. Ezt a kormányzati szervet még Merkel szociáldemokrata elődje, Gerhard Schröder alapította 1998-ban, a szakértők szerint alkotmányellenesen. A német alaptörvény ugyanis világosan kimondja, hogy a kulturális ügyek tagállami és nem szövetségi hatáskör.
A Kancellária Média- és Kulturális Hivatala ma lényegében egyfajta propagandaminisztériumként működik, ami többek között a Deutsche Welle közszolgálati médiumot finanszírozza, és rendszeresen nagyobb összegű támogatásokat ítél meg azoknak a sajtótermékeknek, melyek kiszolgálják a hatalmon lévők politikai érdekeit és törekvéseit.
A bevándorlásellenes Alternatíva Németországért (AfD) frakciója különféle adatigénylések révén nemrég kiderítette, hogy Merkelék 1 millió eurót folyósítottak a hivatalon keresztül egy Soros György által is finanszírozott szervezetnek, a „Neue Deutsche Medienmacher” (Új Német Médiakészítők) nevű NGO-nak 2019-ben. A honlapjukon található leírás szerint a szervezet célja, hogy fokozzák a német újságírás „sokféleségét” az etnikai kisebbségek („új németek”), magyarán migránsok ügyeinek a médiában való előmozdításával, és az újságíróknak szóló „beszédszabályok” kidolgozásával.
Az kancelláriától érkező 1 millió euró (345 millió forint) sorsáról az Új Német Médiakészítők alapítója és jelenlegi igazgatója, Ferde Ataman döntött. A magát újságírónak nevező 41 éves Atamanról azt érdemes tudni, hogy az egyik leghíresebb balliberális véleményvezér Németországban, aki laza csuklóval képes rasszistának, sovinisztának, vagy nácinak nevezni a neki nem tetsző személyeket. A koronavírus-járvány idején például a frontvonalban harcoló orvosokat vádolta meg rasszizmussal, mert szerinte jobb minőségű ellátásban részesítették a németeket, mint a színes bőrű bevándorlókat.
Ataman viszont nem ezzel a kijelentésével okozta a legnagyobb botrányt, hanem az Antifasiszta Liga című szélsőbaloldali blogon megjelent májusi publicisztikájával, amiben kifejtette, miért támogatja az Antifa nevű szélsőbaloldali szervezet erőszakos akcióit. Esszéjében Ataman a Bundestag legnagyobb ellenzéki pártját, az AfD-t a nemzeti szocialistákhoz és a fasisztákhoz hasonlította, valamint bejelentette szándékát, miszerint „küzd azért, hogy az Antifa egy társadalmilag elfogadott szervezetté váljon”.
Ataman tehát teljes mellszéllességgel kiállt amellett az Antifa mellett, ami 2019 februárjában kiadott egy listát az AfD vezető politikusainak névsoráról, akiket szerintük meg kellene gyilkolni a közjó érdekében. Pár nappal később a jobboldali párt ifjúsági tagozatának aktivistáit – köztük egy zsidó fiatalembert – megvertek az Antifa emberei. Az esettel kapcsolatban rendőrségi nyomozás is indult, de letartóztatásokra végül nem került sor. Az Antifa egyébként számos más esetben is támadást intézett az AfD politikusai ellen. A párt egyik parlamenti képviselőjét, Tino Chrupallát például légzési nehézségekkel és füstmérgezéssel szállították kórházba még tavaly márciusban, miután az Antifa aktivistái megtámadták és felgyújtották az autóját.
Az AfD egyébként arra szólította fel a német szövetségi kormányt, hogy kövesse Donlald Trump amerikai elnök példáját, és minősítsék terrorszervezetnek az Antifát.