Létrehozva: 2020.04.19.

Koronavírus: Dél-Koreában szinte megállt a kór terjedése

Dél-Koreában szinte megállt az új típusú koronavírus terjedése, miután a járvány tetőzése óta első alkalommal mérséklődött egyszámjegyűre az új fertőzöttek száma.

Vasárnapra nyolccal, 10 661-re emelkedett az összes regisztrált fertőzött száma. Mintegy két hónappal ezelőtt volt legutóbb ilyen alacsony új esetszám. Egy nappal korábban még tízzel több embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést. A vasárnapi nyolc új fertőzöttből ráadásul öt külföldről érkezett Dél-Koreába.

Az új koronavírus terjedése február utolsó napján tetőzött az országban, amikor is 909 új esetet regisztráltak.

A fertőzés terjedésének lassulása ellenére az egészségügyi hatóságok a dél-koreai Yonhap hírügynökség szerint „éberen figyelik” a fejleményeket, különös tekintettel a külföldről behurcolt esetekre, valamint arra, hogy újra megfertőződhetnek-e azok, akik egyszer már elkapták a vírust.

Az új típusú koronavírus halálos áldozatainak száma vasárnapra kettővel, 234-re emelkedett. Vasárnapig összesen 8042 ember került ki a karanténból és épült fel teljesen a betegségből Dél-Koreában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl