Létrehozva: 2020.03.06.

Erről álmodoznak a török-görög határt ostromló migránsok

A Bild című német napilap munkatársai ellátogattak a török-görög szárazföldi határhoz, ahol migránsokat kérdeztek arról, hogy mi a céljuk. Szinte kivétel nélkül azt válaszolták, hogy egy jobb életre vágynak Németországban.

Fatima például egyből azzal kezdet az újságíróknak, hogy ő Szíriából menekült el a férjével és a négy gyermekével.

Most várom az ötödik gyereket. Berlinbe akarunk menni, abban bízom, hogy a németek befogadnak

– mesélt reményiről Fatima. A nő barátnője szintén a német fővárosba vágyik, ahol már a négy testvére korábban letelepedett. Ezen a ponton talán érdemes megjegyezni, hogy a Ripost pár nappal ezelőtt írt arról, hogy 2019-ben a berlini lakosok 35 százaléka migrációs hátterű volt. Ebből a két megszólalásból talán jól érthető az oka. Egy iraki nő arról beszélt, hogy nem akar Görögországban maradni, mert ott nincsen jövője a gyermekeinek. Ő szintén Németországba igyekszik, de azt sem bánná, ha végül csak a franciák fogadnák be őket.

A legtöbben Németországba szeretnének eljutni.
Fotó: Picture Alliance

A 22 éves Mohamed fél évvel ezelőtt hagyta el Szíriát, és jelenleg Leszboszon várakozik, hogy Németországba mehessen. Egy 37 éves kétgyermekes anya múlt pénteken ért a görög határhoz, de még nem sikerült átjutnia. Németországba vágyik, ahol a gyermekei jobb oktatásban részesülhetnének. Egy hatgyermekes szíriai házaspár az osztrák ÖSTERREICH nevű napilap munkatársának nyilatkozott.

Sokan családostúl indult útnak.
Fotó: Picture Alliance

Öt éve élünk Törökországban, és amikor meghallottuk, hogy a kormány megnyitja a kapukat, akkor a görög határhoz siettünk. Most itt várakozunk, és reméljük, hogy valamelyik eu-s ország befogad minket

–fejezte ki reményeit a családfő. Az elmúlt napokban több szakértő is arról beszélt, hogy az év végéig akár bevándorlók millió próbálhatnak meg bejutni az Európai Unió területére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb, megrázó hír érkezett Károly királyról

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki