RETRO RÁDIÓ

Könnyekben törtek ki a rendőrök: gyerekek holttesteit találták meg a pincében

Könnyekben törtek ki a rendőrök: gyerekek holttesteit találták meg a pincében
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 02. 18. 10:45

A gyerekeket az anyjuk gyilkolta meg: felakasztotta őket a kutyapórázzal.

Semmi érzelmet nem mutatott a terhelő vallomások hallgatása közben bíróság előtt Lisa Snyder, akit azzal vádolnak, hogy tavaly szeptemberben az Albany Township-i háza pincéjében egy kutyapórázzal felakasztotta 8 éves kisfiát és 4 éves kislányát, és hogy fajtalankodott egy kutyával.

A 37 éves nő a New York Post cikke szerint sztoikus nyugalommal hallgatott végig mindent, miközben a rendőr, aki megtalálta a gyerekek holttesteit, elsírta magát.

Eric Bubbenmoyer rohammentős ért az elsők között a helyszínre. Elmondta, hogy az anyuka a ház lépcsőin ücsörögve, nyugodtan várta őket.

Jeffrey Hummel rendőr azok között volt, akik segítettek kivinni a gyerekek élettelen testeit a pincéből. Ahogy a lap írja, Hummel elsírta magát, amikor a halott gyerekeket kellett fotóról azonosítania.

„Ember vagyok” – mondta, amikor megkérdezték, mi a baja.

A család tagjai a gyerekek képét ábrázoló kitűzőket viseltek, és végig zokogtak a tárgyaláson. Egyedül az anyuka volt az, aki nem reagált semmit, sőt, az állította, nem bűnös.

Synder azt állította, hogy a fia tehet mindkettejük haláláról. Az ügyészek viszont azt mondják, a gyerek nem tehetett hurkot mindkettejük nyakába.

„A gyerek egyszerűen képtelen volt erre, és az anyuk volt az egyetlen felnőtt a házban” – mondta Margaret McCallum ügyész.

A nőnek nemcsak a gyerekek meggyilkolása miatt kellett bíróság elé állnia, hanem azért is, mert a nyomozás során olyan fotókat találtak róla, amiken a család kutyájával fajtalankodik.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.