RETRO RÁDIÓ

Arra riadt fel a félig lebénult nő, hogy egy betörő fogdossa a mellét

Arra riadt fel a félig lebénult nő, hogy egy betörő fogdossa a mellét
WM
Szerző
WM
Létrehozva2020. 02. 20. 22:10

Az iráni származású migráns a teraszon keresztül jutott be a lakásba, ahol a tulajdonos éppen aludt. Az elkövető beismerő vallomást tett, de szerinte azért van mentség a tettére.

Két év öt hónapra ítélte a chemnitzi bíróság azt a 26 éves iráni migránst, aki tavaly nyáron betört egy németországi lakásba. Az elkövető a teraszon keresztül jutott be a 42 éves Anna K. otthonába. A nő éppen aludt, és csupán arra kelt fel, hogy valaki mozgolódik mellette. A még félálomban lévő áldozat sokkos állapotba került, amikor megérezte, hogy az ismeretlen férfi a mellét fogdossa, és közben az ágyban éppen maszturbál. Mohammad M. elismerte a bíróság előtt is a tettét, és azzal próbált védekezni, hogy a bűncselekmény elkövetésekor nem volt beszámítható állapotban.

Részeg voltam és kábítószert is fogyasztottam. Azt reméltem, hogy egy kis pénzért cserében kaphatok szexet

– vallotta az iráni bevándorló. Az áldozat nem jelent meg az ítélethirdetésen, mivel nagyon nehezen mozog. Egyik oldalára lebénult egy agyvérzés következtében. Az azonban kiderült, hogy Anna K. azonnal riasztotta a rendőröket, akik a teljesen részeg migránst még a helyszínen őrizetbe tudták venni.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.