15°C
25°C

Zakariás névnapja

RETRO RÁDIÓ

Óriási baj történt a Dunán, ezért állították le a hajóforgalmat

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 16. 15:20
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Bécsnél hatalmas olajfolt tűnt fel a folyón, ezért a hajóforgalmat is leállították és az ivóvízkutakat is lezárták.

Több kilométer kiterjedésű olajszennyezés miatt leállították a dunai hajóforgalmat Bécsnél az osztrák hatóságok – írja az MTI.

A mintegy 30 kilométer hosszú olajfoltot csütörtök reggel észlelték az osztrák fővárostól északra található Korneuburg és a délre fekvő Schwechat között. A hajóforgalmat Greifenstein és a freudenaui vízerőmű között szüneteltetik.

A rendőrség emellett lezáratott a Duna mentén minden ivóvízkutat Bécs térségében.

„Egyelőre nem tudni, ki vagy mi okozhatta ezt. A vizsgálat még tart” – idézte a Der Standard című helyi lap a rendőrséget.

A történtek kivizsgálásába a tűzoltóságot is bevonták, valamint búvárokat és hajókat is bevetettek. „Reggel kilenc órakor riasztottak minket” – mondta a tűzoltóság egyik szóvivője.

Egyik első intézkedésként úszógátat létesítettek az olaj felfogására a bécsi Északi-hídnál horgonyzó iskolahajónál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.