RETRO RÁDIÓ

Két és fél évvel megúszta a skalpolós gyilkos

Két és fél évvel megúszta a skalpolós gyilkos
wm
Szerző
wm
Létrehozva2019. 06. 12. 05:00

Egy németországi menekültszállón leszúrtak, majd megskalpoltak egy eritreai migránst tavaly novemberben. Az elkövetõt elõbb gyilkossággal gyanúsították, késõbb azonban már súlyos testi sértés állt a vádiratban. Az szudáni elkövetõ ügyében sokak szerint túl enyhe ítélet született.

Két és fél évre ítélték a németországi Oldenburgban azt a szudáni származású bevándorlót, aki előbb mellkason szúrta a helyi menekültszállón élő társát, majd meg is skalpolta. A bíróság azzal indokolta az enyhe ítéletet, hogy a nyomozás szerint az eritreai áldozat támadt előbb, a szudáni migráns csupán önvédelemből cselekedett. Ez volt az oka annak is, hogy az eredetileg gyilkossággal gyanúsított szudáni férfit később csupán súlyos testi sértés miatt ítélték el.

A két férfi között már korábban is több alkalommal volt feszültség, állítólag az eritreai migráns lopta a szudáni férfi pénzét. Tavaly novemberben aztán annyira elfajult a kettejük közötti konfliktus, hogy az eritreai egy nehéz tárggyal fejbe vágta vitapartnerét, és további ütés is várható volt, a szudáni kést rántott, és mellkason szúrta ellenfelét.  Az áldozat ekkor eszméletét vesztette, a szudáni férfi pedig bosszúból megskalpolta ellenfelét, aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette.

A bíróságon elhangzottak szerint a szudáni bevándorló egy éve menekültként él Németországban, rendszeresen látogatott nyelvtanfolyamokat, és az integrációval sem voltak problémái.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.