
Hat nő és öt férfi halt meg, durva vérengzés történt egy bárban Brazíliában
Hét, az arcát csuklyával eltakaró fegyveres támadott.
Egy brazíliai bárban 11 embert lőttek agyon helyi idő szerint vasárnap este: a rendőrség arra gyanakszik, hogy bűnözők közötti leszámolás áll a háttérben.
A beszámolók szerint Belem észak-brazíliai város egyik peremkerületében hét, az arcát csuklyával eltakaró fegyveres érkezett kocsikon és egy motoron a szórakozóhelyre, és tüzet nyitott az áldozatokra, akiknek a személyazonosságát nem közölték. Hat nő és öt férfi halt meg, egy sebesült túlélte a mészárlást.
A rendőrségnek egyelőre nincs hivatalos magyarázata, de nem hivatalos források szerint gyaníthatóan kábítószerrel kapcsolatos leszámolásról van szó, azaz két banda harcol a piacért - írja az MTI. Egy másik magyarázat szerint két rendőr halálát bosszulták meg a támadók. A rendőröket a múlt héten ölték meg a térségben.
Szemtanúk szerint a gyilkosok főként az áldozatok fejét vették célba. Pará államra, amelynek Belem a fővárosa, magas bűnözési mutatók jellemzőek. Az ország igazságügyi és belbiztonsági minisztere márciusban több száz rendőrt irányított oda a helyiek megerősítésére.






