RETRO RÁDIÓ

Vészhelyzet fenyeget a migránsok miatt Boszniában

Vészhelyzet fenyeget a migránsok miatt Boszniában
wm
Szerző
wm
Létrehozva2019. 03. 11. 06:30

Dragan Mektic bosnyák biztonsági miniszter szerint Görögországban 70 ezren várnak arra, hogy az idõjárás lehetõvé tegye számukra az elindulást Nyugat-Európa felé.

A szarajevói kormány úgy számol, hogy pár héten belül brutálisan megnőhet az országukba érkező illegális bevándorlók száma. A közelgő veszélyről a bosnyák biztonsági miniszter beszélt, szerinte  jobban teszi az Európai Unió, ha felkészül egy újabb migránshullámra. Dragan Mektic úgy fogalmazott:

Míg Boszniában pár ezren várják a tavasz beköszöntét, addig Görögországban 70 ezer illegális bevándorló torlódott fel, akik a Balkánt átszelve szeretnének Nyugat-Európába jutni.

A tárcavezető tájékoztatása szerint januárban és februárban 2300-ra csökkent az országba érkező migránsok száma, de a jó idővel ez megsokszorozódhat.

Tavaly a hivatalos számok szerint mintegy 22 ezer migráns lépte át a bosnyák határt, ez azonban eltörpülhet amellett, hogy csak Görögországban jelenleg 70 ezren állnak készenlétben.

Mektic attól tart, hogy az unió nem veszi eléggé komolyan a migrációs problémát. A miniszter elismerte, hogy tavaly kilencmillió eurót kaptak az Európai Uniótól, hogy így segítsenek a migránsok elszállásolásában. Mektic szerint jelenleg nyolc menekültszálló működik, ezekben összesen 3500 illegális bevándorló lakik.

A bosnyák kormány bejelentette, hogy lezárja a Montenegróval és Szerbiával közös 600  kilométeres határszakaszt, és azt is fontolóra veszik, hogy elfogadják a magyar kormány ajánlatát. Magyarország segítségképpen egyenruhásokat küldene a határ védelméhez.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.